Nyitókép forrása: politico.eu

 

Az európai vakcinaellátás lassúsága, és a szegény országok alacsony oltottsági szintje volt a két fő téma az EU tagállami vezetőinek csütörtöki videokonferenciáján. Persze a sorok között azt is látni kell, hogy az EU saját bürokratikus lassúsága miatt van komoly lemaradásban az oltások tekintetében Nagy-Britanniával szemben is, ami a Brexit után elég kínos presztízsveszteség Brüsszel számára.

 

Az Európai Unióban igazoltan eddig 435 ezer ember halálát okozta a koronavírus-járvány. Világszerte 2 millió halálos áldozata van a kórnak. Az elmúlt hetekben a járványhelyzetet tovább bonyolította több, a korábbiaknál jóval agresszívabban fertőző koronavírus mutáció, illetve az a körülmény, hogy a vakcinagyártók nem győzik a megrendelések teljesítését.

 

Az amerikai-német Pfizer-BioNTech az elmúlt csökkentette a leszállított mennyiségét, hogy bővíteni tudja belgiumi gyárának kapacitását. Ez jelentősen visszavetette a vakcinázás tempóját az Unióban, miközben az EU-ból január 1-gyel ténylegesen kiváló Nagy-Britannia a világ élvonalához zárkózott fel (Gibraltár és Izrael után).

 

 hirdetes_810x300  

A tagállamok sürgették Brüsszelt, hogy tegyen többet a vakcinák elérhetővé tétele érdekében. Többen felvetették az Oxford-AstraZeneca vakcinájának tervezettnél korábban történő engedélyezését, mint lehetőséget. Az Európai Gyógyszerügynökség csak január 29-én akar dönteni a kérdésben. Más vezetők a javaslatot „jogi kifogások” miatt vetették el, megint mások a vakcina hatékonyságát firtatták (ez valóban elmarad a Moderna vagy Prizer oltóanyagainak hatékonyságától).

 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke reményét fejezte ki, hogy az EU-nak nyárra sikerült a lakosság 70 százalékát beoltani.

 

Aggodalmak a vakcina-rezisztens vírusok miatt

 

A brit, a dél-afrikai, a brazil, és az újabban emlegetett amerikai és német mutációk miatt az uniós tisztviselők egyetértettek abban, hogy növelni kell a mutációk azonosítását és figyelemmel követését szolgáló DNS-szekvenálási kapacitásokat. Ennek legfőbb oka, hogy megfelelő laborkapacitás nélkül lehetetlen követni a mutációkat és időben felismerni, ha egy eddigi vakcinákra rezisztens mutáció jelentik meg.

 

Az EU tisztviselői a karácsonyi ünnepek után meglódult esetszám miatt kénytelenek voltak saját veszélyhelyzeti skálájukhoz újabb színt adni: a meglévő zöld, sárga és vörös mellett már mélyvörös színt is használnak az országok veszélyességi besorolásánál.

 

Európa-szerte szigorítanak

 

A fertőzőbb mutációk miatt korlátozni fogják az EU-n belüli határszakaszok átjárhatóságát is, de egyelőre csak homályosan utaltak erre a lehetőségre, természetesen a közös munkaerőpiac követelményeinek figyelembe vétele mellett. Ugyanakkor nemzeti szinteken már konkrétabb intézkedések is napvilágot láttak.

 

Franciaország vasárnaptól az EU-ból érkező beutazóktól is 72 óránál nem régebbi, negatív koronavírus-tesztet követel, kivételt csak a „legindokoltabb” esetekben adnak a hatóságok, például a külföldi munkaerő, áruszállítás esetében. Sok a kérdés az intézkedés kapcsán, egyes források szerint csak negatív PCR-tesztet fogadnak el.

 

Portugália felfüggesztette az EU-n kívüli Nagy-Britannia felé irányuló légiforgalmát a briteknél terjedő mutációk mellett. Ugyanakkor a lisszaboni kormány a növekvő esetszám miatt az iskolák teljes bezárását fontolgatja, és ha a javaslatok még ma átmennek, péntektől felfüggesztik az napközis szociális otthonok működését is.

 

A világ szegényebbik fele óriási hátránnyal indul

 

Az EU-s tagállamok külön fejezetet szenteltek a világ szegényebbik felének vakcinázási problémáira. Történetesen, a hatalmas piaci kereslet miatt a világ szegény országai nem jutnak hozzá a vakcinához, elképesztően lassan halad a lakosság oltása még itt is, ahol egyáltalán elkezdődhetett. Részben kudarcot vallott az ENSZ által indított COVAX-program is, amely anyagi hozzájárulást gyűjtött a tehetősebb országoktól, hogy abból 10-20-os védettségre elegendő vakcinát vásároljon a legszegényebb országoknak. Tekintettel azonban az általános vakcinahiányra, ez a jövőben még javulhat.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!