Nyitókép forrása: bbc.com

 

Több hétnyi kormányválság és politikai intrika után helyi idő szerint kedd délelőtt Giuseppe Conte olasz miniszterelnök benyújtja lemondását, és ezzel gyakorlatilag bukik az egész olasz kormány is.

 

Az olasz kabinet a múlt héten vesztette el többségét a szenátusban (felsőházban), miután az egyik koalíciós partner kilépett  a kormányból.

 

A Corriere della Sera napila szerint Conte abban bízik, hogy a köztársasági elnök ismét ő bízza meg új kormányalakítással. Az elnök a kormányfő hivatalos lemondása után tárgyalásokba kezd a parlamenti pártokkal azzal a céllal, hogy kiderüljön, van-e olyan potenciális koalíció, amelynek az alsóházban és a felsőházban is többsége lehetne. Az új kormány elfogadásáról mindkét ház szavaz.

 

 hirdetes_810x300  

Sokak várakozásával ellentétben a koalíciós kormányt a Demokratapártból tavaly kilépő és Italoa Viva néven új pártot alapító Matteo Renzi egykori kormányfő borította, aki hetek óta támadja Contét az uniós újjáépítési alap felhasználásának tervei miatt. Nem kevés pénzről van szó, Olaszország részesedése a gigászi mentőcsomagból 230 milliárd euró. A legtöbben úgy vélték, hogy Renzi nem megy el a kormány bukásáig, csak Conte szárnyait akarja kissé visszább vágni. Ez az elmélet most megdőlt, bár, a felmérések szerint a jelenlegi kormánypártok továbbra is veszítenének, ha előrehozott választásokra kerülne sor.

 

Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!