Nyitókép forrása: Kijev, 2021. január 27.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter magyar (b) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Kijevben 2021. január 27-én.
MTI/KKM/Borsos Mátyás

 

A szélsőséges elemeket, megnyilvánulásokat ki kell iktatni a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokból – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kijevben, azon sajtótájékoztatón, amelyet Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalásuk után tartott vendéglátójával.

 

Szijjártó Péter elmondta: arra kérte hivatali partnerét, hogy kezdjenek közös munkába a kétoldalú kapcsolatokban az elmúlt években feszültséget keltő oktatási törvény ügyében, és a két ország között létrehozott közös oktatási munkacsoport kezdjen konzultációkat. Hangsúlyozta, hogy ha ezeken az egyeztetéseken megoldást találnak, akkor „nagyon komoly teher kerülhet le” a kétoldalú kapcsolatokról.

 

Dmitro Kuleba kiemelte: nincs semmilyen alap azt feltételezni, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség hajlana a szeparatizmus felé. (via MTI)

 

 hirdetes_400x285  
Vérontás, „szélsőségesen kemény” fenyegetés

 

A két külügyminiszter találkozójára azért került sor, mert rövid enyhülés után ismét – Szijjártó szavaival élve – „nagyon rossz irányba indultak” az ukrán-magyar kapcsolatok. A feszültséget olyan történések is fokozzák, mint amilyenre kedd este került, amikor magukat „ukrán hazafiknak” valló ismeretlen tettesek „vérontással” fenyegették meg a magyar külképviseletet. A fenyegetés célja egyértelműen a magyar-ukrán kapcsolatok pozitív elmozdulásának megnehezítése.

 

„Mi, ukrajnai hazafiak közöljük veletek, hogy amennyiben külügyminiszteretek, Szijjártó Péter Ukrajnába utazik, cselekedni fogunk. Elfáradtunk azt szemlélni, ahogyan Magyarország megpróbálja elvenni a területünket. Cselekedni fogunk. Szélsőségesen keményen. Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, nagy vérontásra készüljetek, magyar vér fog folyni”

 

állt a levélben.

 

Szijjártó: nem a szélsőségesek határozzák meg a tetteinket

 

„Mi azonban nyilvánvalóan nem hagyhatjuk, hogy ilyen szélsőséges alakok határozzák meg azokat a törekvéseinket, amelyek a határon túli magyarok érdekét és az ukrán-magyar kétoldalú kapcsolatok javítását irányozzák elő”

 

mondta Szijjártó Péter szerda délelőtt közzétett videóbejegyzésében.

 

Az ukrán kollégájával közös sajtótájékoztatón a magyar külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok támogatásával Budapest az ukrán-magyar kapcsolatokat segíti.

 

„Mi mindig kiálltunk az ukrán szuverenitás mellett”

 

hangsúlyozta a magyar miniszter.

 

Kuleba: Sikerült visszatérni a konstruktív párbeszédhez

 

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kiemelte, hogy bár a múlt év végén több negatív eseményre is sor került, a feleknek sikerült visszatérniük a konstruktív párbeszédhez. Elismerte, hogy Magyarország tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását, bár szerinte vannak ellentmondások a két ország kapcsolatában.

 

„Partnerként és barátként tárgyaltunk egymással. (…) A magyar-ukrán viszony fejlődését a gyanakvás és az indulatok akadályozzák. (…) Az ukrajnai magyarok nem hajlanak szeparatizmusra, és az ukrán állam sem akar kárt okozni az ukrajnai magyaroknak”

 

mondta Kuleba.

 

Az Unian hírügynökség beszámolója szerint Kuleba a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök esetleges találkozója továbbra is napirenden marad a tárgyalások folyamán.

 

Közös magyar-ukrán munkacsoport alakul az oktatás kérdéseinek megtárgyalására, ezen kívül online üzleti fórumra is sor kerül a magyar és ukrán vállalkozók bevonásával.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!