Nyitókép: TASR

 

Ausztria és Németország vasárnap bejelentette, hogy segítséget nyújt Portugáliának, ahol a koronavírusos betegek számának növekedése miatt a kórházak az összeomlás szélére kerültek.

 

Portugália szombaton jelentette be, hogy a covidos betegek számára kialakított intenzív osztályokon már csak hét szabad fekvőhely maradt.

 

 hirdetes_400x285  

Sebastian Kurz osztrák kancellár arról tájékoztatott, hogy Ausztria átveszi Portugáliától azokat a betegeket, akik intenzív ellátásban részesülnek. Azt, hogy mennyi páciensről van szó, egyelőre nem tudni.

 

Kurz kihangsúlyozta, európai szolidaritás „gyors és bürokratikus mentes segítséget“ nyújtani az emberi életek megmentésére. Megjegyezte, hogy Ausztria hasonló helyzetben korábban már Franciaországnak, Olaszországnak és Montenegrónak is segített.

 

Németország eközben katonai repülőgépet küld Portugáliában egészségügyi segítséggel és orvosokkal.

 

A kormány a vírusfertőzöttek számának megugrását a karácsonyi enyhítések számlájára írja. Egyúttal azt is megjegyezték, hogy a fertőzés gyors terjedése mögött a brit vírusmutáció állhat. Portugáliában a járvány kezdete óta több mint 12 ezren vesztették életüket és 711 ezren fertőződtek meg.

 

Portugália lezárja határait

 

A portugál kormány vasárnap bejelentette, hogy az új vírusmutációk további terjedésének megakadályozása érdekében lezárja határait. A kormány által kiadott rendelet a reptereken és a kikötőkben is szigorítja az ellenőrzéseket. Az óvintézkedés az elkövetkezendő 15 napban lesz érvényes.

 

Január 31-én éjféltől a szlovákiai polgárok csak negatív PCR-teszteredménnyel léphetnek az országba, ami nem lehet régebbi 72 óránál, ezután pedig kéthetes karanténba kell vonulniuk. A karantén alól csak annak a személynek van kivétele, aki elengedhetetlen okból érkezik az országba 48 órára.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!