Nyitókép forrása: TASR

 

Az Európai Parlament (EP) képviselői szerint biztonsági aggályok miatt fel kell függeszteni a Fehéroroszországban tavaly ősszel átadott, asztraveci atomerőmű kereskedelmi üzembe helyezését.

 

Az EP-képviselők brüsszeli plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásukban bírálták a nemzetközi előírásoknak, köztük a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ajánlásainak meg nem felelő atomerőmű elsietett beindítását. Kiemelték, novemberben annak ellenére üzembe helyezték az erőművet, hogy Fehéroroszország nem szolgált bizonyítékkal a 2018-as uniós szakértői értékelés és a NAÜ ajánlásainak végrehajtásáról. A képviselők felkérték az Európai Bizottságot, járjon közben azért, hogy az üzemszerű működtetést mindaddig felfüggesszék, amíg a fehérorosz hatóságok az uniós stresszteszt valamennyi ajánlását maradéktalanul végre nem hajtják, és a biztonsági szempontból szükséges összes javítást el nem végzik.

 

Az asztraveci erőmű 2020. november 3-án kezdte meg a villamosenergia-termelést. Az erőművet a tervek szerint az idén márciusban helyezik teljes körűen kereskedelmi üzembe.

 

 hirdetes_400x285  

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.