Nyitókép forrása: sudouest.fr

 

A francia egészségügyi hatóságok a koronavírus elleni, két komponensű oltóanyagokból csak egy dózis felvételét ajánlják azoknak, akik már átestek a vírus okozta Covid-19 betegségen.

 

Franciaország az első ország, amely ilyen ajánlást tett. „A Covid-19-ből felgyógyult emberek már kidolgozták az immunemlékezetet a fertőzéssel szemben. A vakcina egyetlen dózisa tehát emlékeztető szerepet játszik” – írta pénteken megjelent ajánlásban az egészségügyi főhatóság (HAS), amely még a kormány jóváhagyására is vár.

 

A hatóság szerint egyébként a megbetegedés után érdemes várni több mint három hónapot, és „leginkább hat hónapot” ennek az egyetlen dózisnak a felvétele előtt. „Mostanig egyetlen ország sem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot az egydózisos oltásról azok számára, akik az oltás előtt már elkapták a Covid-19-et” – hangsúlyozta jelentésében a HAS. Az elmúlt napokban ez a megoldás már felmerült több amerikai és olasz tanulmányban is, de más tudományos szakemberek még nem foglaltak egyértelműen állást.

 

 hirdetes_810x300  

Az egészségügyi előnyökön túl a szakemberek kiemelték, hogy ezzel a megoldással vakcinaadagokat lehet megtakarítani a jelenlegi helyzetben, amikor is akadozik az oltóanyag-ellátás. A francia kormány általában megfogadja a HAS ajánlásait, jóllehet januárban nem engedélyezte a Pfizer-oltóanyag két dózisának beadása közötti időtartam növelését az egészségügyi hatóság véleménye ellenére. Franciaországban eddig 2,1 millióan kapták meg a koronavírus elleni oltást, közülük 536 ezren már mindkét adagot.

 

A vírus kezdete óta hivatalosan 3,4 millió fertőzöttet vettek nyilvántartásba Franciaországban, de a hatóságok szerint ennél feltehetően jóval többet kapták el a fertőzést, elsősorban az első hullámban, amikor is a tesztek nem álltak rendelkezésre olyan jelentős mennyiségben és ingyenesen bárki számára, mint jelenleg. Olivier Véran egészségügyi miniszter péntek este bejelentette, hogy fokozzák az oltási kampányt a kelet-franciaországi Moselle megyében, ahol több százan a koronavírusnak a korábbinál fertőzőbb dél-afrikai variánsával fertőződtek meg, s ez a helyzet veszélybe sodorhatja az ország viszonylag stabil járványügyi helyzetét. A keleti Metz városában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta: a keleti régióban a járvány gyorsabban terjed, mint az ország más részein, s itt 100 ezer lakosra csaknem 300 fertőzött jut.

 

Az országos átlag jelenleg 205. „A dél-afrikai és brazil variánsok gyanús eseteit tártuk fel az elmúlt napokban. Az első elemzések azt a feltételezést látszanak igazolni, amely szerint a dél-afrikai variánsról van szó” – mondta Olivier Véran.

 

Miután ezen variánsok aránya nő, az oltási kampányt Moselle-ben felgyorsítják, de a miniszter kizárt bármilyen más járványügyi szigorítást annak ellenére, hogy több önkormányzati képviselő, köztük Metz polgármestere, Francois Grosdidier is karantén kihirdetését szorgalmazza a megyében. Más francia megyékben kevésbé észlelték a dél-afrikai és a brazil fertőzőbb variánst az egészségügyi miniszter szerint, aki szerint az országos arány 4-5 százalék között van az újonnan feltárt koronavírusos esetek között, míg a szintén fertőzőbb brit variáns az újabb esetek 20-25 százalékáért felelős. A múlt héten még csak 15 százalékos volt ez az arány.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.