Nyitókép: teraz.sk

 

Szombat délután megérkezett Dortmuntba az a két nyugat-szlovákiai koronavírusos beteg, akiket elsőként fogadnak a németek a felajánlott segítségnyújtás keretében. Az első beteggel szombat reggel szálltak fel a légimentők, míg a másik beteget a kormánygéppel szállították röviddel ebéd után.

 

A szlovák külügy kiemelte, hogy több német tartomány is jelezte segítési szándékát, valamint megemlítette, hogy a lengyelországi Gorlicébe és Nowy Targ-ba már hétközbe átszállítottak néhány észak-szlovákiai beteget.

 

Érdekes módon a szlovák külügy folyamatosan megemlíti a németek és a lengyelek segítségét a betegellátás területén, a romániai orvosok és nővérek segítségét, valamint a franciáktól érkező 15 ezer adag AstraZeneca vakcinát és a Pfizer/BioNTech-től érkező 100.000 adagnyi kölcsönvakcinát, amit majd később vissza kell adni, azt azonban egy esetben sem említik meg, hogy a magyar kormány már adományozott 10 lélegeztetőgépet a galántai kórháznak, hétfőn pedig további 6-ot ad át a dunaszerdahelyi kórháznak, és még egyet-egyet 11 felvidéki kórháznak.

 

 hirdetes_810x300  

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.