Nyitókép forrása: cnbc.com/Lockdown ellenes tüntetők Amsterdamban, és a rendőrök február végén. 

 

Kedden folytatódnak az általános választások Hollandiában, amelyet többen népszavazásnak tekintenek a kormány kudarcokkal teli járványkezelési stratégiájáról. A dolog érdekessége, hogy a harmadik ciklusát befejező, magyarellenes kijelentéseiről is ismert Mark Rutte töretlenül a legnépszerűbb politikus az országban. Kormányzását azonban botrányok kísérték, a mostani választásokra is azután kerül sor, hogy több ezer családot jogtalanul vádoltak meg a gyermekjóléti támogatás elcsalásával. Nem mellesleg, a holland járványkezelés is katasztrofális, az egészségügy az összeomlás szélén áll, az ország ráadásul uniós összehasonlításban a leglassabban indította el a vakcinázást – és leglassabban is bonyolítja le.

 

Ennek ellenére Mark Rutte pártja, a VVD a legnépszerűbb politikai erő az országban. Utána azonban már nem a standard pártok jönnek, hanem a szélsőjobboldal fenegyereke, Geert Wilders. Az előrejelzések szerint Rutte 30-40 mandátumot fog szerezni, Wilders Szabadságpártja 19,24 mandátumot nyerhet.Borítékolhatóan koalíciós kormánynak kell majd alakulni, nyilván a VVD először a kereszténydemokratákkal fog elsőként tárgyalni.

 

Mivel a számok nem engednek, nagyon nehéz koalíciós tárgyalások várhatók. Rutte harmadik ciklusa is már rekordhosszúságú 225 napos koalíciós alkudozással indult, sokan arra számítanak, hogy a mostani választásokat követően még hosszabb egyeztetések várhatók.

 hirdetes_400x285  

 

Rutte miniszterei az elmúlt hónapokban kezdtek sorozatban lemondani, miután hatalmas botrány alakult ki, s egy egyszerű adatkezelési hiba miatt több ezer családot a gyermekgondozási segély elcsalásával vádolt meg az állam, és a több ezer eurós támogatás visszafizetésére kötelezte őket. Ez még régebben történt, így sokan kerültek miatta nehéz anyagi helyzetbe, nem beszélve a megaláztatásról. Hogy egyszerű hibáról volt-e szó, az csak a családok meghurcolása után derült ki, a kormány megingott, a miniszterek sorra lemondtak.

 

A holland választások három naposak, szerda este fejeződnek be.

 

Körkép.sk, cnbc.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.