Nyitókép forrása: pap.pl

 

Északi szomszédunknál is kitört egy kisebb kormányválság, ott bevallottan az uniós újjáépítési alapból érkező tízmilliárdok miatt. Lengyelország legnagyobb politikai ereje, a Jog is Igazságosság két kisebb párttal alkotja a kormányzótöbbséget. Az egyik az Egyesült Lengyelország, amely a koalícióból való kilépéssel fenyegette meg e legnagyobb kormánypártot, ha az erőlteti a közös uniós adósságfelvétel elfogadását is.

 

Az uniós újjáépítési alappal együtt jár egy sokat vitatott közös kölcsönfelvételi kötelezettség is, közös kötvénykibocsátás. Nagyon lesarkítva a dolgot arról van szó, hogy a jó pénzügyi kondícióban lévő északi tagállamok és a pocsék anyagi helyzetben lévő déliek közös kötvényeket bocsátanak ki, ám ezek törlesztését, a kamat és a kockázati felár nagyságát a közös kondícióból számolják ki. A déliek jól járnak, az északiak már nem, más szavakkal, a rosszul gazdálkodó országok a jól gazdálkodók terhére jutnak hozzá jelentős pénzekhez.

 

Ezt az érvelést követi az Egyesült Lengyelország is, azzal a populista állásponttal együtt, hogy Lengyelország a maga 58 milliárdját az újjáépítési alapból mindenképp megkapja, nincs tehát rászorulva a közös adósságfelvétel jóváhagyására. Ez persze egyáltalán nincs így.

 

 hirdetes_810x300  

A közös adósságra már minden tagállami vezető rábólintott, most a parlamenteken van a sor, hogy ratifikálják a döntést. A lengyel parlamentben a kormánykoalíciónak csak szűk, három mandátumos többsége van. Az Egyesült Lengyelország 19 mandátuma nélkül nem tudják ratifikálni a közös adósságról szóló döntést, de ha egy tagállam nem ratifikálja, akkor nem érvényes az egész uniós megállapodás sem. Több mint valószínű, hogy ebben az esetben a tagállamok újra megnyitják az egész újjáépítési alapról szóló kérdést, beleértve a jogállamisági vitát és a többi ideológiai-politikai játszmát.

 

A válság messze nem annyira súlyos, mint volt néhány hónapja Olaszországban, ahol végül teljesen bele is bukott a kormány a legkisebb kormánypárt támadásaiba, amit szintén az uniós milliárdok motiváltak. A lengyel helyzet azért más, mert a baloldali ellenzéki pártok már jelezték, hogy ebben a kérdésben hajlandók támogatni a kormányt a közös adósság ratifikációjában, hogy ne essen el a pénztől (az 58 milliárdból 34 milliárd származna a közös kölcsön felvételéből).

 

Persze, az ellenzékkel való közös szavazásnak súlyos következményei lehetnek, idővel akár előrehozott választásokig is fajulhatna a dolog.

 

Körkép.sk, Politico.eu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.