Nyitókép forrása: businewss-review.com

 

Fontos és jelzésértékű kijelentéseket tett Věra Jourova (cseh) európai értékekért felelős uniós biztos a Bloomberg hírügynökségnek nemrég. Már nem csak arról van szó, hogy Brüsszel gyorsított ütemben akarja a jogállamisági mechanizmust átültetni a gyakorlatba, hanem arról is, hogy mindezt alig burkoltan még a magyarországi választások előtt akarja megvalósítani.
A vártnál korábban élesítené a jogállamisági mechanizmust az Európai Bizottság, hogy az újjáépítési alap és az új költségvetési keret összesen 1800 milliárd eurós forrásaira is alkalmazni tudja. Jourová szerint több milliárd eurót veszíthetnek a tagállamok a jogállamisági mechanizmus kierőszakolásával. A múlt évben hatalmas politikai válságot idézett elő a jogállamisági vita, ami végül azzal zárult le, hogy az Európai Bíróságra kerül az egész kerettörvény. Lengyelország és Magyarország keresetet is nyújtott be a klauzula ellen, de Brüsszel már a nyáron bevetné az egyértelműen tagállamoknak szánt uniós megrendszabályozási eszközt.

 

Jourová ráadásul annak ellenére jelentette ki mindezt, hogy a tagállamok még nem is ratifikálták az újjáépítési csomag közös adósságvállalási keretéről szóló részt, enélkül pedig az egész történet bizonytalanná válhat.

 

Keresik a kiskapukat, nem véletlen az időzítés

 

Főleg azért, mert Jourová szerint a még nem le nem hívott összegeket is szankcionálhatják, azelőtt, hogy azokat felhasználnák. Ez némiképp eltér a tavalyi megállapodástól, ugyanis a hónapokig tartó vita végül azzal zárult le, hogy a jogállamisági klauzula az uniós forrásokkal kapcsolatos csalások ellen irányul. A probléma az, hogy ki fogja majd eldönteni és milyen kritériumok szerint, hogy mely országban van elfogadható határ felett a csalások kockázata. Jourová ezt úgy képzeli el, hogy az a tagállam tudja garantálni a pénzek „ellenőrzött felhasználását”, amelynek

 hirdetes_810x300  

 

„jól működő bírói, közbeszerzési rendszere és ügyészsége van”.

 

Az elvárások elfogadhatók lennének, ám hamar kiderül a uniós biztos valódi szándéka, mikor ismét Lengyelország és Magyarország sorolódik csak a problémás országok közé – az a két ország, amely az Európai Egyesült Államok és a korlátlan bevándorlás híveinek leginkább begyében van. Nem nehéz belátni, hogy ha objektíven szemlélnék a fenti kritériumokat, Szlovákia esetében is súlyos fenntartásokat kellene megfogalmazniuk. Jourová és kollégái Brüsszelben mégsem teszik.

 

A jogilag teljesen megfoghatatlan uniós értékekre való hivatkozás után most egy teljesen megfoghatatlan és nem konkretizálható feltételrendszert léptetnének érvénybe. Ez a körülmény azért fontos, mert a könnyen hajlítható fogalmak és feltételek egy „megfelelően” motivált és „megfelelő” értékrendű (értsd: balliberális) bizottság kezében politikai eszközzé válik, ahol már nem a források hatékony felhasználása a cél, hanem az ideológiai harc megtámogatása.

 

A Jourová által felvázolt határidők pedig arra utalnak, hogy igyekeznek még a magyarországi választások előtt élesíteni a jogállamisági fegyvert.

 

A vg.hu közlése szerint nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős magyar államtitkár, Kovács Zoltán Jourová kijelentéseire a vg.hu-nak így reagált:

 

„Soros György hű szövetségesének úgy tűnik, hétről hétre bizonyítania kell a magyarok iránt táplált gyűlöletét, amivel megsérti Magyarországot és a magyar embereket is. A Bizottság képviselője pedig – aki már többször is bizonyította alkalmatlanságát – ahelyett, hogy mindenféle mondvacsinált indokokkal támadja Magyarországot, foglalkozhatna inkább Brüsszel elhibázott vakcinabeszerzésével”

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.