Nyitókép: Stefan Cristian Cioata / Getty Images Hungary

 

Horvátország április 1-jétől módosít határátlépési feltételein és felmenti a karanténkötelezettség alól azokat, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy voltak már fertőzöttek – jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a koronavírus-válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

 

A határt eddig – néhány kivétellel – csak negatív PCR-teszttel lehetett átlépni. Gyerekeknek hétéves korig nem lesz szükségük semmilyen igazolásra – mondta a tárcavezető.

 

 hirdetes_400x285  

A szigorításokkal kapcsolatban megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint a húsvéti ünnepekre országos szinten nem hoznak újabb korlátozásokat. Ugyanakkor – mint mondta – a megyék saját területükön dönthetnek szigorúbb intézkedésekről. Ezt korábban négy megye meg is tette, tíz megyében pedig már ettől a héttől online oktatásra álltak át.

 

A jelenlegi járványügyi intézkedések március 31-ig vannak hatályban.

 

Horvátországban több mint negyven százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az elmúlt héthez képest, és meghatározóvá vált a gyorsabban terjedő brit variáns.

 

A csütörtöki bejelentésekkel ellentétben Szlovénia szombat helyett már péntektől módosított határátlépési feltételein. Eszerint a határ menti területeken ingatlannal és mezőgazdasági földdel rendelkezők ismét karanténkötelezettség nélkül léphetik át a határt. Az ingázóknak továbbra is egy hétnél nem régebbi PCR-tesztet vagy antigén gyorsteszttel kell rendelkezniük, mindenki más számára pedig kötelező a 24 óránál nem régebbi PCR-teszt. Kivételt képeznek ez alól azok, akik rendelkeznek oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy már átestek a fertőzésen.

 

A kormány vasárnap este dönt a húsvéti időszakra vonatkozó korlátozásokról. Sajtóhírek szerint április 1-jétől 12-ig teljes lezárás jöhet.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!