Nyitókép forrása: bloomberg.com

 

A WHO igazgatója március végén „behatóbb vizsgálat” szükségességét hangoztatta a koronavírus eredetét illetően. Annak ellenére, hogy idén már két szakértői delegáció is járt Kínában. A szakértők mindkét alkalommal arra a következtetésre jutottak, hogy a koronavírus laborból való származásának „extrém kicsi a valószínűsége”. Ám a WHO ezzel nem elégedett meg, és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főtitkár újabb vizsgálatokat rendelt el, közben pedig felszólította Kínát, hogy minden információt osszon meg a szakértőkkel. Most pedig előkerült egy rejtélyes utat bejárt amerikai jelentés is, amely kvázi a vírus labori származására játszik rá.

 

A SARS-CoV-2 névre elkeresztelt, koronavírusok családjába tartozó kórokozó 2019 év végén, a kínai Vuhan városában indult útjára, hogy néhány hónapon belül világjárvánnyá nője ki magát, ami eddig több mint 2,8 millió emberrel végzett. Már az elején ott motoszkált az emberek fejében, hogy akár laborból is származhatott a rengeteg halálesetet és súlyos gazdasági károkat okozó vírustörzs. Épp a WHO volt az első nemzetközi szervezet, amely tagadta, hogy ez valóban így lenne. Annak ellenére, hogy büntetésül Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat a világszervezetből.

 

Azóta Trumpot a demokrata (mainstream) John Biden váltotta az elnöki poszton, és nem sokkal később jelentős változások indultak meg. A Biden adminisztratíva keményen beleált egy verbális konfliktusba Kínával szemben, a külügyminiszter szokatlanul agresszívan támadta a távol-keleti országot az első hivatalos találkozó keretében is, amelyre nemrég Alaszkában került sor. Nem sokkal előtte közzétettek egy jelentést, amely a Trump kormányzat alatt valahogy „elvesztett” a bürokratikus rengetegben, januárban mégis új lendületet tudott adni a laborból kiszökő vírus elméleteinek.

 

 hirdetes_810x300  

Március végére a WHO az amerikai álláspontot kezdte el harsogni. Annak ellenére, hogy nyilván sosem fog betekintést kapni a Vuhan melletti kínai, immáron katonai labor projektjeinek anyagaiba. Főleg úgy, hogy egyelőre az Egyesült Államok volt az egyetlen ország, amely az újbóli vizsgálatot követelte – márpedig az USA-t sokkal inkább a Kínával folytatott gazdasági-katonai versengés motiválja, és kevésbé az igazság keresése.

 

A hangulatkeltés, fenyegetésérzet

 

A Biden-adminisztráció hivatalba lépése óta a balliberális sajtóban megnőtt a kínai „fenyegetést” kizárólag amerikai szempontból tálaló cikkek száma. Rohamléptekben fegyverkező agresszorról írnak – annak ellenére, hogy nem egyedül fegyverkezik. Persze, az amerikai álláspont is teljesen logikus. Ma még Kína sokkal jobban rá van utalva az amerikai technológiára és piacra, mint amennyire az USA rá van utalva Kínára. Washington addig akarja kihasználni helyzeti előnyét, amíg ez fennáll.

 

Kína az elmúlt időszakokban jelentős előrelépéseket ért el, amelyekkel egyértelműen kétségbe vonta az egypólusú világrend jövőjét: saját, minden eddiginél nagyobb gazdasági övezetet hozott létre Ázsiában, saját, a dolláralapú pénzrendszerrel párhuzamos kereskedelmi és pénzügyi hálózatot épített ki, szövetségeseket keres, hatalmas működőtőket helyez ki számára fontos országokban, ahol beruházásokkal kenyerezi le a kormányokat. Mindezt Amerika fenyegetésként éli meg. A tárgyilagosságban tehát nem érdekeltek.

 

Ugyanakkor figyelemre méltó információkat tartalmaz az a jelentés, amely a kínai hivatalos álláspontok némelyikét próbálja cáfolni, vagy legalábbis megkérdőjelezni:

 

  • Az amerikai kormánynak oka van feltételezni, hogy a vuhani katonai laborban 2019 novemberében több alkalmazott is megbetegedett. A jelentés szerint nincs rá bizonyíték, hogy a ma koronavírusként emlegetett kórban szenvedtek, de a labor vezetőjének korábbi kijelentése, miszerint egy alkalmazottnál sem tapasztalták semmilyen betegség tüneteit, megkérdőjeleződött.
  • „Független újságírók” közlésére hivatkozva a jelentés aláhúzza, hogy más alkalommal is szabadultak ki SARS-törzsek kínai laborokból, mint amilyen a pekingi SARS-járvány is volt 2004-ben.
  • A jelentés szerint kínai kommunista párt akadályozza, hogy labor dolgozóit a WHO vagy más „független szervezet” kihallgassa.
  • A jelentés azt állítja, hogy a vuhani laborban 2016 óta végeznek kísérleteket egy RaTG13 nevű koronavírussal, amely 96,2 százalékos egyezést mutat a SaRS-CoV-2-vel. A vírus egy denevértől származik, amelyből 2013-ban, egy Yunnan tartományban található barlangban vettek mintát, miután több bányász életét vesztette SARS-ra gyanúsan hasonlító tünetekben.
  • A vuhani labor vezetősége viszonylag beszédes volt minden általuk vizsgált kórokozóval kapcsolatban, kivéve a RaTG13-at, amelynek online kutatási anyagait mind törölték.
  • Kína nem tudott bizonyítékkal szolgálni a WHO delegációjának arról, hogy felhagyott  a biológiai célú fegyverfejlesztéssel.
  • A jelentés szerint a vuhani labor 2017-től szorosan együttműködik a kínai hadsereggel
  • És végül: az Egyesült Államok adományozott pénzt a víruslabor létrehozására, ezért minden joga megvan ahhoz, hogy tudja, zajlik-e titkos katonai célú kutatás az intézményben.

 

A fentiek fényében ember legyen a talpán, aki képes eldönteni, mely érdekelt vagy ellenérdekelt szervezet és kormány álláspontjában bízhat. Annyi biztos, hogy a pandémia itt van, Európában tombol a brit mutáció, és a legjobb forgatókönyvek szerint is csak nyárra lehetünk túl a nehezén.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.