Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

A most pusztító brit mutáns agresszivitását tekintve jóval erősebb, mint az egy évvel ezelőtt megismert vírus. Ez ellen a korlátozások már nem segítenek, az egyetlen megoldás a megsemmisítése, ami csak a vakcina segítségével lehetséges – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A kormányfő szerint sem az ő nemzedéke, sem az utána jövők nem találkoztak még ilyen, félháborús helyzettel.

 

 hirdetes_400x285  

Az embereknek a háborúból előbb-utóbb elegük lesz, mert senki nem akar ilyen körülmények között élni – mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor hozzátette, hogy a regisztráltak száma átlépte a négymilliót, de ez még mindig kevés, ezért ismert emberek részvételével kampány indul.

 

A miniszterelnök úgy véli, hogy hamarosan el fogjuk érni a hárommillió beoltottat, és május elején léphetjük át a négymilliós küszöböt, majd június elejére a nyolcmillió felnőtt korú magyar állampolgárból hétmilliót képesek lesznek beoltani.

 

 „Az idősek életveszélyben voltak, és ember nem tudta megmondani, hogy ha a 65 év felettiek megkapják a vírust, akkor mi fog történni. Brüsszelben az történt, mint a migrációnál és a kerítésépítésnél, és mire észbe kaptak, addigra bent voltak. Csak a magyaroknak volt a helyén az eszük” –

 

hangsúlyozta.

 

A brüsszeli beszerzési politika is hibázhat, ezért kellett egy B terv is. Ez volt a keleti vakcinák beszerzése – emelte ki. A kínai és orosz vakcina esetében is ugyanolyan támadásokat kapott az ország, mint a kerítésépítés idején.

 

Ha elérjük a négymilliós létszámot május elejére, akkor nyithatnak a szállodák, éttermek, és közösségi események. Egyelőre  az iskolák újranyitása következik.

 

Döntöttek az iskolák és az érettségik ügyében

 

Bár már április 19-től nyithatnának az iskolák, nem érdemes néhány napra kinyitni, majd az érettségi miatt bezárni. Így a középiskolák csak május 10-én nyitnak.

 

„Nem érdemes néhány napra a középiskolákat kinyitni, hogy utána az érettségi szünet miatt meg megint bezárjuk, úgyhogy egyszerűbb, ha azt tesszük, hogy május 10-én indítjuk meg a középiskolai osztályoknak a személyes találkozásra épülő tanítását”

 

– magyarázta.

 

„Idén úgy döntöttünk csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek. Ezt már ismerjük, bejárt út”

 

– mondta.

 

 „Petry Zsolt sincs egyedül”

 

Petry Zsolt ügyében elmondta, Németországot nem minősíti, éppen elég bajt okoz, hogy Németország minősítget minket. Azt le lehet vonni, hogy a liberális politika ma Európában elnyomó politika, aki hangot ad a véleményének, azt megbüntetik. Hangsúlyozta itt az elvi kérdéseken túl magyar emberről van szó.

 

„Magyarország azért harcol, hogy komoly, erős és sikeres ország legyen. Az első az, hogy egyetlen magyar sincs egyedül. Petry Zsolt sincs egyedül”

 

– hangsúlyozta.

 

„A válogatott sportolóinkra úgy tekintünk, mint a lányainkra, fiainkra. A sikeres fellépés első feltétele az egység. Az egységet helyre kell állítani ez pedig a szövetségi kapitányon és Szalai Ádámon múlhat”

 

– tette hozzá.

 

hirado.hu/Kossuth Rádió

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.