Nyitókép forrása: handelsblatt.com

 

A legnagyobb német kormánypárt, a CDU elnöksége Armin Laschet pártelnököt támogatja a kancellárjelöltségben. A másik jelölt Markus Söder, a CSU bajorországi miniszterelnök lenne, ám a végső szó a CDU-é. Egyelőre a „puha” konzervatív, merkeli vonalat követő Laschet javára hangzanak el nyilatkozatok, egyelőre azonban semmi sem dőlt el. Söder nem fújt visszavonulót, és már a kezdetektől az a vélemény uralkodó, hogy Söderrel az élen a CDU-nak nagyobb esélye van jó eredményt elérni a szeptember 26-án esedékes német parlamenti választásokon.

 

Vasárnap délután szellőztette meg a Der Spiegel, hogy Laschet és Söder sem hátrál ki a versenyből. Döntés várhatóan még ezen a héten megszületik, és nem véletlen az időzítés. A gyengülő CDU-ról úgy tartják, hogy a választások után a mainstream üdvöskéivel, a Zöldekkel fognak majd koalícióra lépni – a Zöldek pedig egy hét múlva hétfőn döntenek majd saját jelöltjükről, nyilván igazodva a CDU/CSU határozatához.

 

Laschetnek csak látszólag erős a pozíció. Észak-Rajna-Vesztfália kormányfőjeként hosszú ideje népszerűségi mélyvölgyben van, jórészt a koronavírus elleni intézkedések miatt. Södernek ezzel szemben viszonylag stabil a népszerűsége – nem beszélve arról, hogy eddig sikeresen sajátította ki és használta fel a maga céljaira a Zöldek politikai témáit (például a környezetvédelem területén).

 

 hirdetes_400x285  

A bajor miniszterelnök mindazonáltal elismerte, hogy a végső döntés a CDU, ráadásul azzal is tisztában van, ha a kancellárjelöltség nem is jön össze, a jövőre esedékes államfőjelöltség még mindig adja magát.

 

Olvadó népszerűségi index

 

A felmérések azt sugallják, hogy Södert a választók 38 százaléka megszavazná kancellárnak, míg Laschetre csak 17 százaléknyian voksolnának.

 

A helyzet nem egyszerű, a CDU népszerűsége néhány hónap alatt 36 százalékról 26 százalékra olvadt le, részben a koronavírus, részben néhány párttag korrupciós ügyletei miatt. Közben azonban a konkurencia sem alszik, hogy a Zöldek például 22 százalékra erősödtek.

 

Laschet a hétvégén érdemei között hangsúlyozta, hogy mindig azonosult Angela Merkel politikájával, „évek óta támogatta őt az alapvető politikai kérdésekben, mint amilyen a migráció és az euróövezet megmentése” – fogalmazott. Érdekes, hogy épp ezt a két témát emelte ki, mivel ezek kapcsán robbant ki 2018-ban egy kisebb kormányválság a CDU és a CSU között.

 

Angela Merkel utódjának megtalálása gazdasági és európai szempontból sem épp elhanyagolható. Ha gyenge jelölt mellett a CDU is gyengén szerepel, az még a legutóbbi, 2017-es koalíciós tárgyalásoknál is hosszabb alkudozásokat idézhet elő, nem csak belpolitikai, de európai bizonytalanságot is okozva, és csak rátenne egy lapáttal a liberális nyomásgyakorlásra. Arról nem is beszélve, hogy ha a nyárra le is győzzük a járványt Európában, szeptemberben a gazdaság még nem fog teljesen magához térni, Németország pedig az idei év első negyedében már negatív tendenciát mutatott. Egy gyenge konzervatív kancellárjelölt a jobbközép szavazókat a balközép felé lökheti.

 

Nehéz menet lesz

 

Ha pedig a járvány elhúzódik, a népszerűtlen intézkedések felvállalása miatt kirobbanó folyamatos politikai viták Németországban csak súlyosbítanák az egészségügyi válságot. Ez történt ugyanis az első három hónapban is.

 

A tartományok elég nagy hatáskörrel rendelkeztek a járvány elleni intézkedések kapcsán, amelyeket azonban elég változó mértékben használtak ki. Végül Angela Merkel a járványstatisztikák romlását látva március 23-án a politikai nyomás ellenére meghosszabbította az országos zárlatot április 18-ig, és bejelentette, hogy szigorítások jönnek a húsvéti ünnepek idejére. Ez utóbbit végül kénytelen volt visszavonni, majd pár nappal később járványvédelmi törvényt terjesztett be, ami a tartományoktól a központi kormányzat kezébe vitt át hatásköröket.

 

Laschet eközben a gazdasági nehézségekre hivatkozva ellenezte Merkel szigorú lockdownját, Söder azonban ezúttal a kancellárasszony mellé állt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!