Nyitókép: Jung Yeon-Je/AFP

 

Tíz évvel a fukusimai atomerőmű katasztrófája után kedden a japán kormány elhatározta, hogy a tárolótartályokban felgyülemlett radioaktív hűtővizet a tengerbe engedi. A kormány közlése szerint a vizet először megtisztítják, hogy ne kerüljenek veszélyes izotópok a tengerbe. A japán kormányfő, Szuga Josihide közölte:

 

„Elkerülhetetlen, hogy a tisztítás után megszabaduljunk a felgyülemlett, egymillió tonna radioaktív víztől az atomerőmű leszerelése során.”

 

A környező országok – mindenekelőtt Kína és Dél-Korea -, halászati társaságok és a helyi lakosság is ellenzi a tervezett akciót.

 

 hirdetes_810x300  

A szerencsétlenség óta több tízezer tonna hűtővíz gyülemlett fel az erőmű területén, amelyet jelenleg 1000 hatalmas fémtartályban tárolnak. Ez a mennyiség, mintegy 250 millió tonna, a „Washington Post” szerint körülbelül 500 olimpiai úszómedencének felel meg. Időközben azonban annyi tartály megtelt, hogy a tárolókapacitás 90 százaléka 2022-re teljesen kimerül – áll a TEPCO áramellátó vállalat jelentésében.

 

Aggodalomra ad okot, hogy a szennyezett víz trícium koncentrációját csak csökkenteni lehet, teljesen kiszűrni nem. A kormány és a vállalat álláspontja szerint mindamellett a trícium kis koncentrációban nem veszélyes sem a környezetre, sem az emberekre.

 

2011 márciusában Japán keleti partvidékét egy kilences erősségű földrengés rázta meg. Az atomerőmű három reaktorjában komoly károk keletkeztek. A földrengést követő szökőár mintegy 20 000 ember halálát okozta, a 16,7 méteres hullámok az erőművet is letarolták.

 

Washington Post, hu.euronews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!