Nyitókép forrása: rtvs.sk

 

A Visegrádi Négyek közös állásfoglalást fog elfogadni a Csehország melletti szolidaritás jegyében – jelentette be Ivan Korčok (SaS) szlovák külügyminiszter. Csehország kapcsán szombat óta az elmúlt évek legdurvább nemzetközi botránya pattant ki, miután Andrej Babiš cseh kormányfő és helyettese, Ján Hamáček bejelentették, hogy a jelek szerint az orosz GRU felelős a 2014-esa hadianyagraktárakban történt robbantásokért, amelyek két cseh állampolgár életébe kerültek.

 

Korčok elmondása szerint a visegrádi közös nyilatkozattal minden érintett ország egyetértett, a szövegezésén még dolgoznak.

 

Korčok szerint Szlovákia hivatalos álláspontja nem lesz negatív hatással az orosz Szputnyik V vakcina  esetleges újabb szállításaira.

 

 hirdetes_810x300  

A szlovák diplomácia vezetője azt is elmondta, hogy kedden összeül a Észak-atlanti Tanács, amely megvizsgálja egy közös álláspont és közös reakció lehetőségét

 

Új részletek a vrběticei incidensről: az első robbanásnak nem Csehorszában kellett volna bekövetkeznie

 

Csehország 18 orosz diplomatát utasított ki

 

Jaroslav Naď: Fel kell lépni az orosz hírszerzés ellen

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.