Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!“ című műsorában elmondta: a legfrissebb adatok szerint eddig 3 508 846 személyt oltottak be, ez pedig azt jelenti, hogy szombat reggeltől kinyithatnak a teraszok.

 

Orbán hozzátette, hogy a jövő hét közepén meglehet a négymillió beoltott is és akkor megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak a színházak, a tánc- és zeneművészeti események, a cirkusz, az edző- és fitnesztermek, a jégpályák, az állatkertek, a fürdők és uszodák, a játszóházak, a sportesemények, a kalandparkok, és kinyithatnak a szállodák, az éttermek belső helyiségei is.

 

„Most jön el az értelme és jelentősége annak, hogy az emberek beoltatták magukat, vagy korábban átestek a koronavíruson, és van védettségi igazolványuk”

 

 hirdetes_400x285  

– fogalmazott a miniszterelnök, majd közölte: ő is várja már, hogy egy korsó sört elfogyaszthasson, de a teraszok megnyitásához néhány szabályt módosítani kellett. Ennek megfelelően a kijárási tilalom szombaton este 11 órakor fog kezdődni.

 

A veszélyhelyzet meghosszabbítását illetően Orbán Viktor elmondta, a négymillió beoltott csak a fele a társadalomnak és mindig sokan nincsenek beoltva. Mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon. Az új internetes felületen már időpontot is lehet kérni, hogy gördülékenyebb legyen az oltás folyamata.

 

A 16 és 18 év közöttiek olthatóságáról a miniszterelnök szavai szerint nagy vita van –  a járványügyi hatóság álláspontja az, hogy az említett korosztály beoltható Pfizer-vakcinával, ezért részükre megfelelő mennyiségű Pfizer-vakcinát fognak elkülöníteni. A 12-16 év közöttieket oltása még nincs napirenden.

 

“Európában a politika felülírta az emberség szempontját. Ebből a szempontból Magyarország kilóg. Számunkra csak ember van, meg emberélet”

 

– szögezte le, majd így folytatta:

 

„Engem nem érdekel, hogy a macska fehér vagy fekete. Az a lényeg, hogy fogja meg az egeret. Ebből nem szabad politikát csinálni”

 

A kormányfő azt is elmondta, hogy Magyarország most azért áll jól az oltásokkal, mert Budapestnek senki nem mondhatja meg, hogy mit tegyen, vagy mit ne tegyen.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.