Nyitókép forrása: europeanwesternbalkan

 

Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn Berlinben, hangsúlyozva, hogy hazájának semmi köze a volt Jugoszlávia térségének újrarendezéséről szóló, ismeretlen szerzőjű informális diplomáciai feljegyzéshez, amely a napokban bukkant fel a nemzetközi sajtóban.

 

Heiko Maas az észak-macedóniai külügyminiszterrel, Bujar Oszmanival folytatott megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy tárgyalni sem szabad a csupán „üres szavakat” tartalmazó dokumentumról. A régióra vonatkozó német külpolitika alapvetése, hogy „el a kezekkel a határoktól” – mondta a német diplomácia vezetője. Kifejtette, hogy a Nyugat-Balkán egészét érintené, és a térség viszonyrendszerében kialakult összes kapcsolatra hátrányos hatással lenne, ha bárhol módosítanák a határokat.

 

„Mi ezt nem akarjuk, elutasítottuk a múltban, elutasítjuk most is, és teljességgel elutasítjuk a jövőben is” – szögezte le Heiko Maas. Hozzátette: ha esetleg híresztelések jelennének meg arról, hogy Németország bármilyen formában részt vett a Nyugat-Balkán újrafelosztásáról szóló non-paper típusú diplomáciai dokumentum összeállításában, akkor csakis „fake news-ról”, álhírekről lenne szó. Az áprilisban felbukkant dokumentum szerint a térség stabilitásának biztosításához etnikai alapon át kell rajzolni a volt Jugoszlávia területén kialakult országok határait.

 

 hirdetes_400x285  

Így Észak-Macedónia és Montenegro egyes részeit, valamint Bosznia-Hercegovina teljes egészét fel kell osztani Horvátország és Szerbia között, Koszovót pedig hozzá kell csatolni Albániához.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.