Nyitókép forrása: yahoo.com

 

Bírósághoz fordultak pénteken a Párizsban másnapra tervezett palesztinbarát tüntetés szervezői, miután a kormány kérésére a rendőrség nem engedélyezte a megmozdulás megtartását.

 

A párizsi közigazgatási bíróság este gyorsított eljárásban elutasította a beadványt, s ezzel megerősítette a prefektúra döntését. A szervezők által „igazságtalannak és eltúlzottnak” minősített döntés heves belpolitikai vitát is kiváltott Franciaországban. „Franciaország az egyetlen demokrácia, amely betilt egy ilyen tüntetést!” – mondta az AFP hírügynökségnek Sefen Guez Guez ügyvéd, aki szerint a szólásszabadság „teljesen aránytalan” megsértése történt.

 

A szervezők képviselője elítélte azt is, hogy „a rendőrség politikai döntést hozott Gérald Darmanin belügyminiszter kérésére”. A tárcavezető megtiltotta csütörtökön, hogy Párizsban demonstrációkat tartsanak a legújabb közel-keleti konfliktussal összefüggésben. A Twitteren a tárcavezető azt közölte, hogy az ilyen jellegű megmozdulások 2014-ben súlyosan megzavarták a közrendet.

 

 hirdetes_400x285  

Hét évvel ezelőtt tömegek tüntettek az izraeli hadsereg Gázai övezeti offenzívája ellen. Zavargások is kirobbantak, randalírozók zsinagógákat és zsidó üzletek rongáltak meg. A Párizs körüli Ile-de-France régió Palesztinok Egyesülete nevű szervezet elítélte a döntést, és egyik vezetőjük, Walid Atallah az izraeli állam cinkosának nevezte Franciaországot.

 

Az ügy heves belpolitikai vitát váltott ki, amelyben a kormánytöbbségen kívül a jobboldal és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés is egyetért a kormány döntésével, míg a baloldali pártok elfogadhatatlannak tartják a betiltást. Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a Közel-Keleten, és Kelet-Jeruzsálemben összecsapásokra, tüntetésekre került sor. Ezt követően rakétaháború tört ki a Gázai övezetet uraló Hamász és Izrael között.

 

A helyi hatóságok adatai szerint hétfő óta 119 palesztin, köztük 31 gyerek vesztette életét a Gázai övezetben, és 830-an sebesültek meg. Izraelben kilencen meghaltak és több százan megsebesültek a rakétatámadásokban. A zsidó államra kilőtt rakéták mintegy 90 százalékát sikerült megsemmisíteni a Vaskupola nevű rakétavédelmi rendszer segítségével.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!