Nyitókép forrása: apnews.com

 

Az izraeli légierő megsemmisített egy újabb toronyházat Gázában. A 12 emeletes épület többek között olyan sajtószervezetek helyi irodáinak adott otthont, mint az amerikai AP hírügynökség vagy a közel-keleti Al Jazeera. Izrael nem indokolta az épület elleni támadás okát, viszont előre figyelmeztették a támadásról az érintetteket. Halálos áldozatokról nem érkezett jelentés. Az izraeli hadsereg szerint az épületet a Hamász „terrorszervezet” használta, amely felszerelését szándékosan Gáza sűrűn lakott negyedeiben rejti el.

 

Ugyanakkor néhány órával korábban a gázai menekülttábor elleni csapásban 10 ember veszett oda, állítólag két nő és nyolc gyermek.

 

A hétfő óta tartó konfliktus már nem csak Izrael és a gázai övezetet uraló Hamász militáns szervezet szembenállásáról szól. A Stratfor szerint az elmúlt napokban több izraeli városban is zavargások törtek ki, a nacionalista szélsőjobboldali zsidó csoportok és az iszlamisták feszülnek egymásnak. Ez utóbbiak egyre hangosabban hirdetik, hogy a Kelet-Jeruzsálem lesz az új Palesztina fővárosa.

 

 hirdetes_810x300  

Ilyen körülmények között nagyon nehéz tűzszüneti megállapodást kezdeményezni és tető alá hozni, bár állítólag Tel-Aviv és a Hamász is hajlana rá, ha a politika lehetővé tenné (értsd: arcvesztés nélkül megálljt lehetne parancsolni az erőszaknak). A Hamász eddig 2000 rakétát lőtt ki Izraelre, amelyek nagy részét ugyan feltartóztatta a Vaskupola védelmi rendszer, ám néhány rakéta így is célba ért.

 

Körkép.sk, APNews.com, Stratfor.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.