Nyitókép: EPA

 

Az izraeli légierő mintegy száz rakétát lőtt ki vasárnapra virradóra a palesztin szélsőséges iszlamista terrorszervezetek gázai övezeti célpontjaira, köztük a Hamász politikai vezetőjének és az ő testvérének a házára – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

 

A Falak őrzője nevű hadművelet keretében tucatnyi repülőgéppel elsősorban a „Hamász-metrót”, az övezet alatt húzódó, betonból kiépített alagúthálózatot, az iszlamista szervezet legnagyobb és legköltségesebb stratégiai infrastruktúráját támadták, valamint a Hamász legfőbb gázai vezetőjének, az izraeli börtönökben 24 évet eltöltő Jahíje Szinuárnak és az ő testvérének otthonát.

 

 hirdetes_810x300  

A Szinuár testvérek mellett több más, magas rangú Hamász vezető házát is támadták, de a fontosabb katonai felelősök a hadművelet kezdete óta titkos bunkerekben rejtőzködnek.

 

Hedi Zilberman, az izraeli hadsereg szóvivője a lapnak elmondta: a légierő épületeken kívül 45 rakétasilót is támadott az elmúlt napokban. Ennek ellenére a palesztin fegyveresek szombat este 7 órától vasárnap reggel 7-ig mintegy 120 rakétát tudtak kilőni izraeli területre, ezek közül több elérte az ország középső részét is, de az izraeli rakétaelhárító rendszer túlnyomó többségüket a levegőben megsemmisítette.

 

„Azt vesszük észre, hogy a hamászosok, és nem csak a vezetők, félnek bemenni az alagútrendszerükbe. Jelenleg a járatok elleni támadás második szakaszában vagyunk, és lesznek további szakaszok” – mondta Zilberman. „A Hamász több tízmillió dollárt fektetett be a stratégiai ‘metróprojektbe’: az alagút építésének minden egyes méterre 500 dollárba került” tette hozzá.

 

A legújabb izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban eddig 10-en vesztették életüket, és 275-en sebesültek meg. A gázai oldalon legkevesebb 145 halottat jelentettek az ottani egészségügyi hatóságok, akik közül 41-en gyermekek, 23-an pedig nők voltak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.