Nyitókép: Euronews (reprofoto)

 

A közel-keleti összecsapásokat haladéktalanul le kell állítani, mert jelenleg az forog kockán, hogy kontrollálhatatlan biztonsági és humanitárius válság robban ki a térségben” – figyelmeztetett Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára, a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén.

 

„Ennek az értelmetlen vérontásnak, terrornak és pusztításnak azonnal véget kell vetni, mindkét félnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot és a nemzetközi emberi jogi törvényeket. A szent helyeken fennálló status quót fenn kell tartani és tiszteletben kell tartani”

 

– mondta.

 

 hirdetes_400x285  

A válságról tartott virtuális ülésen a palesztin külügyminiszter”háborús bűnökkel” vádolta meg Izraelt a közel egy hete tartó offenzíva miatt, és nemzetközi nyomást sürgetett.

„Elnök úr, nincsenek szavak, melyek leírnák azt a borzalmat, amit népünknek át kell élnie. Egy kisgyermek, aki mindössze öt hónapja jött a világra, az édesanyja és három testvére nélkül kell felnőjön, mert mindannyian odavesztek a légicsapásban”

 

– mondta.

 

Az ENSZ BT izrraeli követe a támadások „előre kitervelésével” vádolta meg a Hamaszt. A fegyveres szervezetet tette felelőssé a halálesetekért, mint mondta, „Ciszjordániában a hatalom megszerzése érdekében szítottak ellenségeskedést.”

 

Ő egy 16 éves izraeli lány példáját hozta fel, egy kémia és biológia szakos diákét, aki mint fogalmazott, „arról álmodott, hogy megváltoztatja a világot, ám néhány napja a Hamasz fegyveresei meggyilkolták.”

 

„A Hamasz rakétája nemcsak őt ölte meg, hanem édesapját is”

 

– tette hozzá.

Az ENSZ főtitkára pedig többször is hangsúlyozta, hogy az értelmetlen vérontás virtuális találkozójuk perceiben is zajlik.

 

Euronews

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.