Nyitókép forrása: ondacero.es

 

A katalán parlament a tartomány elnökévé választotta Pere Aragonés függetlenségi politikust pénteki ülésén Barcelonában.

 

A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) jelöltje a tartományi törvényhozás szeparatista pártjainak 74 támogató szavazatával, 64 ellenszavazat mellett lett Katalónia 132. elnöke. A csütörtökön kezdődött elnökválasztási vitában céljait ismertetve hangsúlyozta az autonóm régió függetlenségének „beteljesítését”.

 

Ennek érdekében önrendelkezési népszavazást megrendezését szorgalmazza az állammal egyeztetett módon, követendő példaként említve a 2014-es skót népszavazást. A 38 éves Pere Aragonés az eddigi legfiatalabb katalán elnök, aki az előző tartományi kormányban elnökhelyettesi posztot töltött be tavaly szeptemberig, amikor is átvette az elnökséget Quim Torrától. Elődjét ugyanis a spanyol legfelsőbb bíróság eltiltotta közhivatal betöltésétől, amiért megsértette a közintézményekre vonatkozó politikai semlegesség elvét a 2019-es tavaszi országos parlamenti választásokat megelőzően.

 

 hirdetes_810x300  

Quim Torra távozása miatt idén február 14-én előrehozott tartományi választásokat tartottak, amelyet a Katalán Szocialista Párt (PSC) nyert, de a függetlenségi pártok többséget szereztek az új törvényhozásban, így ők kapták meg a kormányalakítás lehetőségét. Az egyeztetéseket komoly viták és nézeteltérések jellemezték az elmúlt három hónapban, olyannyira, hogy Pere Aragonés elnökségét márciusban nem támogatta az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) függetlenségi párt a parlamenti szavazáson. A két párt közötti vita egyik lényeges eleme volt, hogy az Együtt Katalóniáért szerepet szánt volna a kormányzati munkában Carles Puigdemont volt elnöknek, aki 2017 októberében, az alkotmányellenes függetlenségi népszavazás után Brüsszelbe menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől.

 

Az ERC viszont azt hangsúlyozta, hogy „belgiumi gyámkodás nélkül” szeretne kormányozni. A pártok hétfőn, az elnökválasztási határidő lejárta előtt tíz nappal állapodtak meg a koalíciós kormány létrehozásától és a tárcák elosztásáról.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!