Nyitókép: TASR/AP

 

Sergej Sobjanin, Moszkva polgármestere vasárnap bejelentette, hogy azok a moszkvai polgárok, akik beoltatják magukat a koronavírus elleni vakcina első adagjával, versenybe szállnak egy autóért. Moszkva azzal a céllal folyamodott a sorsjátékhoz, hogy meggyorsítsa a stagnáló oltási kampányt.

 

„Azok a polgárok, akik június 14. és július 11. között megkapják a koronavírus elleni vakcina első dózisát, egy autós sorsjáték részeseivé válnak“

 

– jelentette be Sobjanin.

 hirdetes_810x300  

 

Hetente öt játékost fognak kisorsolni, akik egymillió rubel (11 500 euró) értékben egy gépkocsit nyernek. A moszkvai polgármester szerint az „egészséget és a lelki békét“, amit az emberek az oltással szereznek, nem lehet semmilyen autóval összehasonlítani.

 

Sobjanin szombaton azt is bejelentette, hogy a rosszabbodó járványhelyzetre való tekintettel június 15–19. között egyhetes munkaszünetet vezetett be, amely minden alkalmazottra érvényes lesz, kivéve a kritikus infrastruktúrában dolgozókat.

 

A polgármester közlése szerint bezárnak az önkiszolgáló étkezdék és a játszóterek. Az éttermeknek, báróknak és éjszakai kluboknak este 23.00 óra és reggel 06.00 óra között zárva kell tartaniuk. Sobjanin egyúttal a covidos páciensek ellátására szolgáló tábori kórházak újbóli megnyitását is kilátásba helyezte.

 

Oroszországban a koronavírus elleni vakcina első dózisával mintegy 18 millió embert oltottakbe, ami a helyi népesség 12%-a. A közvélemény-kutatások szerint az oroszok többsége nem szándékozik magát beoltatni.

 

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!