Nyitókép forrása: magyarhirlap.hu

 

A Liga és európai szövetségesei igent mondanak Európára, melyben azonban „főszereplők” akarnak lenni, nem pedig „utolsók a sorban” a párt vezetője, Matteo Salvini szerint, aki az uniós tagországok tizenhat pártjának Európa jövőjéről aláírt korábbi közös nyilatkozatáról beszélt vasárnap.

 

Matteo Salvini kijelentette: „igent mondunk Európára, igent az atlanti szövetségre, igent a NATO-ra, de főszereplőként, nem pedig utolsóként a sorban, ahogyan egyesek bennünket szeretnének látni”. A Liga vezetője hangoztatta, hogy pártja továbbra is támogatja a Mario Draghi által vezetett római kormányt, amelynek február óta a tagja. Hozzátette azonban: „nem támogatjuk azokat a Brüsszelben tanulmányozott reformokat, amelyek kárt okoznak Olaszországnak”.

 

Hozzátette: téved, aki azt hiszi, hogy vissza lehet térni a koronavírus-járvány előtti szigorú gazdasági-pénzügyi politikához. „Nem azért, mert euroszkeptikusok vagy szuverenisták vagyunk, egyszerűen azért, mert a jelenlegi válsághelyzetben a nemzeti érdeknek minden mást felül kell múlnia” – hangsúlyozta. A jobboldali politikus hozzátette, az identitásra, szabadságra, családra, népekre, fejlődésre épülő Európában hisz, ahol kevesebb az adó, kevesebb a bürokrácia, jobban működik az igazságügy, és nem létezik „vad, szabályok nélküli bevándorlás”.

 

 hirdetes_400x285  

Matteo Salvini, aki a dél-olasz Puglia tartományban a Liga által kezdeményezett igazságügyi népszavazás aláírásgyűjtési kampányán vesz részt, azokra az olaszországi kommentárokra reagált, melyek a pártok és a sajtó részéről a pénteken Európa jövőjéről aláírt közös nyilatkozatot követték, melyhez többek között a Liga, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), a francia Nemzeti Tömörülés (RN), valamint a Fidesz is csatlakozott.

 

Lorenzo Fontana, a Liga politikusa a Libero című jobboldali napilapban – amely a magyar kormánynak az EU jövőjéről szóló hétpontos javaslatcsomagját is közölte – elmondta: a Liga célja, hogy Európában nagyobb erővel tudjon fellépni. „A kiáltvány segítségével kiléphetünk az elszigeteltségből, és a második csoportjává válhatunk az Európai Parlamentnek (…) Európa növekedésén, jólétén dolgozunk közös értékek mentén” – jelentette ki.

 

A jobboldali Il Giornale úgy látta, a 16 párt közös nyilatkozata nem EU-ellenes, „csak olyan Európát vázol fel, amely eltér a baloldalétól (… ) inkább az Európai Néppárttól (PPE) kellene megkérdezni, kivel akar lenni: a baloldallal tart, vagy ahogyan a PPE történetének logikája diktálná, a konzervatív erőkkel”. A nyilatkozathoz nem csatlakozott a Hajrá Olaszország (FI) alelnöke.

 

Antonio Tajani jelentősnek tartja, hogy a közös charta aláírói nem akarnak kilépni az EU-ból. A nyilatkozat „első lépés, de a PPE nélkül nem lehet sehova eljutni, nem lehet a baloldalt legyőzni”- nyilatkozta Tajani az Il Messaggerónak, emlékeztetve arra, hogy Silvio Berlusconi pártvezető ezzel egy időben az olasz jobboldali és jobbközép pártok szövetségének megteremtésén dolgozik. Az FI másik politikusa, Mariastella Gelmini, a tartományokkal való kapcsolattartásért felelős miniszter a Corriere della Sera napilapnak leszögezte, hogy az FI az Európai Néppártban marad.

 

Gelmini a közös nyilatkozatot „idejét múltnak” találta, megjegyezve, hogy Matteo Salvini jelenleg a Hajrá Olaszországgal közösen Mario Draghi „erősen európai” kormányának a tagja. . .

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!