Nyitókép forrása: SITA/Wolfgang Kumm/dpa via AP

 

Angela Merkel történelmi pálfordulásának nevezte a Bild német lap azt, hogy a hamarosan leköszönő német kancellárasszony csütörtöki (vélhetően utolsó kancellárként tartott nyári) sajtótájékoztatóján kijelentette, nem lehet mindenki befogadni.

 

A német lap Afganisztán kapcsán kérdezte Merkelt. A közép-keleti országból épp most vonulnak ki az amerikai csapatok, és nem kizárt, hogy az ország ismét polgárháborúba és radikalizmusba süllyed távozásuk után. Ez pedig a migráció erőteljesebbé válásában is megmutatkozhat. A Bild kérdésre arra vonatkozott, hogy ebben az esetben Németország kitartana-e a nyitott kapuk politikája mellett, ahogy a szír menekültek idején, 2015-ben (a nagy migránsválság alatt) kitartott.

 

Merkel meglepő válasza úgy hangzott:

 

 hirdetes_810x300  

„Már nagyon sok afgán befogadtunk, másként kell megközelítenünk a kérdést”

 

A kancellárasszony hozzátette, hogy Németország nem oldhat meg minden problémát, ami az afgán válság mögött rejlik. Merkel kijelentése egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy az afgán migránsok inkább maradjanak otthon. Ez épp annak az ellentettje, amit a kancellárasszony 2015-ben mondott, akkor valósággal meghívta a migránsokat Németországba – akik jöttek is, hivatalosan mintegy 1,1 millió fő.

 

Merkel szavait sokan úgy értelmezik, hogy a hat évvel ezelőtt történtek nem ismétlődhetnek meg.

 

Ugyanakkor Merkel könnyen tesz ilyen kijelentéseket, hiszen hamarosan végleg politikai nyugdíjba vonul, így szavának hosszútávú súlya nem nagyon van. Németországban szeptember 26-án tartanak országos választásokat, amely lényegében véget vet az ország 16 évig tartó Merkel-fémjelezte korszakának. Bár az átmenet a jelek szerint nem lesz egyszerű, a négy évvel korábbihoz hasonló nehéz koalíciós tárgyalásokra számítanak a szakértők. Négy éve a választások után hónapokkal még mindig nem tudott létrejönni az új kormánykoalíció. A kérdés az, hogy ezúttal a kancellárcsere felgyorsítja vagy épp ellenkezőleg, megbénítja a Merkel-korszak lezárását.

 

A csütörtöki volt tehát Angela Merkel utolsó nyári sajtótájékoztatója, amely csaknem 93 percig tartott, amelyen elmondta, hogy sokat dolgozott a klímaváltozás akadályozásáért, a megújuló energiák részarányát Németországban 10 százalékról 40 százalékra emelte 16 éves regnálása alatt. Hivatali idejéből már csak 76 nap van hátra.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.