Nyitókép: Facebook

 

Interjút adott Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Fox News amerikai konzervatív  televíziónak. A csatorna Budapesten tartózkodó műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak adott nyilatkozatában a magyar kormányfő úgy fogalmazott:

 

„Ha valaki a magyar állam engedélye nélkül átlépi az ország határát, akkor meg kell védeni magunkat, és megálljt kell parancsolni. Ez veszélyes, és a saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől.”

 

A miniszterelnök elmondta: Magyarországnak minden joga megvan, hogy így döntsön. Nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt biztosítaná, hogy bárki beléphet az országba. A a migránsválság idején több európai ország is úgy döntött: új fejezetet nyit a saját történelmében, amit új társadalomnak nevez. Ez az új társadalom „posztkeresztény és posztnemzeti”, amelyben különböző közösségek keverednek, és nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a következménye:

 

„Szerintem egy rendkívül veszélyes dologról van szó, és minden nemzetnek megvan a joga, hogy e veszélyt vállalja vagy elutasítsa. Mi, magyarok, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk meg a társadalmunk összekeveredését.”

 

 hirdetes_810x300  

– fogalmazott Orbán.

 

Arra a kérdésre, hogy Németország szempontjából mi lett a következménye a migránsok beengedésének, Orbán Viktor úgy válaszolt:

 

„A diplomácia megköveteli, hogy az ember mérsékelt maradjon, de ez az ő döntésük volt. Vállalták a kockázatot és megkapták, amit érdemeltek.”

 

A politikus szerint a liberálisoknak a közép-európai államok sikereivel van problémájuk. „Egy gazdaságilag, politikailag, kulturálisan és még demográfiai szempontból is sikeres társadalmat építünk” – fogalmazott. Hozzátette: a közép-európai államok teljesen más módon érték el a sikereiket, mint azt a nyugati országok elvárták tőlük:

 

 „A nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy nemzeti-konzervatív alternatíva, amely sikeresebb a mindennapi élet terén, mint a liberális nézetvilág. Ez az oka annak, hogy kritizálnak bennünket.”

 

Hogy aggódik-e egy esetleges nemzetközi beavatkozás a magyarországi választásokba, a kormányfő úgy reagált: tisztában van vele, hogy a nemzetközi baloldal mindent elkövet majd a magyarországi kormányváltás érdekében, de tudja, hogyan vegye fel a kesztyűt, és hogyan vágjon vissza.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.