Nyitókép: SITA/AP

 

A magyarországi szervek nem fognak oltási igazolványt kérni azoktól, akik részt vesznek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust lezáró misén, amelyet szeptember 12-én a Hősök terén Ferenc pápa fog celebrálni.

 

„Úgy véljük, hogy nem jelent kockázatot, ha a látogatóknak nem lesz igazolásuk arról, hogy be vannak oltva vagy átestek a covidon. A magyar kormány álláspontja szerint a járványt és a koronavírus terjedését csak az oltással lehet megállítani, ugyanis ez a leghatékonyabb és legbiztonságosabb eszköz. Mindezek ellenére az oltás önkéntes, az emberek szabadon, saját meggyőződésük és lelkiismeretük alapján dönthetik el, hogy beoltatják-e magukat vagy sem“

 

– pontosított Kovács Zoltán kormányszóvivő.

 hirdetes_400x285  

 

„A eucharisztikus kongresszuson a magyar kormány minden látogatót sok szeretettel vár. Minél többen leszünk, annál nagyobb lesz az öröm“

 

– válaszolta Kovács arra a kérdésre, miszerint az oltatlan szlovákiai látogatók nem fogják-e bonyolítani a helyzetet. Mivel Szlovákiában csak a beoltott polgárok vehetnek részt a pápalátogatáson, előfordulhat, hogy sok hívő inkább elutazik a magyar fővárosba azért, hogy találkozhasson a pápával.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.