Nyitókép forrása: SITA/Branislav Bibel

 

Szlovákia 24 személyt evakuált Afganisztánból az elmúlt nap. Közülük 16-an voltak szlovák állampolgárok, nyolcan pedig afgánok (köztük két gyerek). Ez utóbbiak már a homonnai menekülttáborban vannak, és standard menekültügyi eljárás indult az esetükben.

 

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő rendkívül sikeresnek nevezte a mentőakciót.

 

„Mivel tudjuk, hogy az afganisztáni helyzet nagyon gyorsan romlott, nem kockáztathattunk emberéléleteket”

 

fogalmazott, kiemelve, hogy a kimentett személyek közül a legfiatalabb még csak tíz hónapos volt.

 hirdetes_400x285  

 

„A helyzet rendkívül súlyos [Afganisztnban], az idő élet-halál kérdése azok számára, akik évekig együttműködtek a szövetségesekkel (..) Ez az a pillanat, amikor minden ország eldöntheti, hogy életeket akar-e menteni”

 

mondta a szlovák kormányfő, azokra az afgán állampolgárokra utalva, akiket a tálib rezsim feltehetően kivégez, amiért a háború idején a NATO-szövetségesek erőivel dolgoztak össze.

 

A szlovák hadsereg speciális egysége is kiutazott

 

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter elmondta, hogy a hadsereg legnagyobb, Partan típusú repülőgépe ment ki Kabulba, ahol a reptéren kizárólag a katonai gépeket fogadják. A gépen rajta volt a szlovák hadsereg különleges erőinek tíz tagja felfegyverkezve. Az elmondottak alapján az ő feladatuk az volt, hogy a célszemélyeket összegyűjtsék és védelmet nyújtva nekik a repülőgéphez kísérjék. Naď elmondta, hogy feladat teljesítése közben az egységnek használnia kellett a fegyverét is. Feladatuk teljesítéséhez amerikai segítséget is kaptak.

 

A speciális egységnek nem volt tehát könnyű dolga, a miniszter szerint azért, mert a gépre feljutni nem volt nehéz, de a reptérre eljutni különösen veszélyes volt. Ennek ellenére a küldetés sikerült, az eredetileg összeírt 18 személyből mind a 18-at sikerült feljuttatni a repülőgépre (köztük két gyereket, így áll össze a 20 fő). További négy személy már nem fért fel a gépre, őket a cseh hadsereg gépe szállította először Csehországba, onnan pedig később átszállították őket Szlovákiába. Minden bizonnyal afgán állampolgárokról van szó, akiket azóta a homonnai menekülttáborban helyeztek el.

 

További afgánokat is befogadhat Szlovákia

 

Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter elmondta, hogy a most Szlovákiába szállított nyolc afgán menekült nem annak a „keretnek” a része, amelyről a nyugati szövetségesekkel állapodtak meg. (Az az egyezség tíz olyan afgán állampolgárról szól, akik együttműködtek a szövetségesekkel a háború idején, és akiknek emiatt menekülniük kell a tálibok elől, és akik elvileg az USA-tól kapnak egy speciális különvízumot. Amíg ezt a vízumot nem kapják, addig egy befogadó ország területén maradhatnak).

 

Korčok azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet „nem a 2015-ös migránsválság, és itt nincsenek kvóták”. Elutasította, hogy a hat évvel ezelőtti migránsválsággal vonjon bárki is párhuzamot, és azzal érvelt, hogy ezúttal meg lehet különböztetni a menekültet a gazdasági migránstól.

 

Ugyanakkor Korčok még mindig nem tudta megmondani, pontosan mennyi szlovák állampolgár tartózkodik még mindig Kabulban.

 

Egyelőre nem kizárt, hogy a szlovák katonai különgép újabb fordulót tesz az afgán fővárosba.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!