Nyitókép: Euronews

 

Hatalomba való visszatérésük után a tálibok bejelentették, hogy a saría, tehát az iszlám jog szigorú értelmezése szerint fogják kormányozni az országot. Azt ígérték, nem térnek vissza húsz évvel ezelőtti önmagukhoz, a nők jogait és a sajtószabadságot „az iszlám törvények keretein belül” tiszteletben tartják. Kérdés, hogy ez mit jelent.

 

A tálibok 1996-tól öt éven át tartó hatalomgyakorlása szabályos rémuralom volt. Szigorúan korlátozták az egyéni szabadságjogokat, különösen a nőkét, akik nem dolgozhattak, a fiatal nőknél bevezették a kényszerházasságot, a tíz évesnél idősebb lányokat kivették az iskolákból, nehogy tanuljanak. A gyilkosokat és állítólagos házasságtörőket nyilvánosan kivégezték, a melegeket halálra kövezték, a tolvajoknak levágták a kezét vagy az egész karját.

 

A mostani hatalomátvételnek már az első napjaiban világossá vált, hogy nagy űr tátong a hangzatos ígéretek és a valóság között. A nőkre ismét burkát kényszerítettek (a CNN riporterét még így is félreállították, mert nő), újságírókra és családtagjaikra vadásznak, a vallási és szexuális kisebbségek rettegnek. Megkezdődött a keresztényüldözés, listák alapján keresik és végzik ki azokat, akiknek a mobilján Biblia-applikációt találnak. De ez lenne valóban a saría?

 hirdetes_810x300  

 

Kép forrása: SITA/AP Photo/Andrew Harnik

Milyen utat taposnak ki?

 

A fundamentalista tálibok értelmezése csak egy a saría számos értelmezési lehetősége közül, amely szó szerint azt jelenti, hogy „a kitaposott út”. A szokások, vallási és erkölcsi szabályok összessége két fő forrásból merít: a Koránból és a szunnából, Mohamed próféta évszázadok során összegyűjtött cselekedeteiből és magatartásformáiból. Tehát nem egy írott és kodifikált szövegről van szó.

 

A saría nem egyetlen, monolitikus tömb, amelyet időtlen és statikus módon újratárgyalnak

fogalmazott az Euronewsnak Nicola Fiorita egyházjogi szakértő, aki szerint az iszlám a saría számos változatát ismeri el, négy hivatalos szunnita iskolát és a különböző síita iskolákat is. A Korán verseinek csak egy töredéke tartalmaz pontos jogi előírásokat, a többi része a jogtudósok értelmezésén alapul, amelyek az adott hagyománytól és régiótól függően változhatnak.

 

A nem dogmatikusan értelmezett saríának is egyik alaptétele azonban, hogy minden nagykorú nő potenciális feleség, ezért „nem helyesli, ha a férfi egy olyan nővel marad kettesben, aki elvileg a házastársa lehetne. Ez ugyanis paráznasághoz vezethet.” A saría jog szerint ráadásul megengedhető a nők megverése.

 

Szakértők attól tartanak, hogy a tálibok az iszlám jognak ismét a már látott, szigorú változatát fogják feléleszteni. Újra ellenőrizni akarják majd a nők testét, szexualitását, maximálisan korlátozni a vallásszabadságot. Máris elkezdődött a nők üldözése, megerőszakolása, 12 éves lányokat is elhurcolnak szexrabszolgának.

 

Az életükért aggódnak a melegek

 

Számos muszlim országban súlyosan, sokszor halállal is büntetik a homoszexualitást (míg érdekes módon jóval elnézőbbek például a transzneműekkel szemben, ez a helyzet pl. az amúgy drákóian szigorú Iránban), és minden jel szerint ez vár az afganisztáni melegekre is. Egy tálib bíró még a hatalomátvétel előtt nyíltan elmondta Bild német lapnak, hogy a melegekre megkövezés vár, illetve rájuk omlasztanak egy magas falat.

 

 

Azt azonban nem tartják valószínűnek, hogy a tálibok nyilvánosan végzik ki az LMBT-közösség tagjait. „A tálibok értenek a PR-hoz, és nem a világ szeme láttára akarják végrehajtani a melegellenes tisztogatást”.

 

Euronews

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.