Nyitókép forrása: körkép.sk/KL

 

Elég nagy baj, hogy Afganisztánban egy húszéves nemzetközi erőfeszítés egyértelmű kudarcot vallott, de azóta a nyugati világ hibát hibára halmoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, az EU-tagországok külügyminisztereinek informális tanácskozására érkezve.

 

A tárcavezető szerint azóta folyamatosan születnek a felelőtlen nyilatkozatok a nyugati szövetségesek részéről, amelyek korlátozás nélkül arra hívják fel az afgánokat, hogy jöjjenek Európába.

 

„Ez egy rendkívül felelőtlen magatartás” – mondta. Hozzátette: arról beszélnek a nyugati politikusok, hogy nem szabad megismételni 2015 hibáit. Ehhez képest semmi mást nem tesznek – hangsúlyozta.

 

 hirdetes_810x300  

Úgy vélte: 2015-ben is folyamatosan hangzottak el azok a nyilatkozatok, amelyek akkor a szíreket biztatták arra, hogy jöjjenek Európába, most pedig az afganisztániakat biztatják ugyan erre. „Ez rendkívül súlyos migrációs kockázattal jár” – mondta, hozzáfűzve: mi magyarok kihoztuk azokat az afgánokat, akik nekünk segítettek korábban a nemzetközi műveletekben, rajtuk kívül azonban nem vagyunk hajlandóak befogadni egyetlen afgánt sem”.

 

A miniszter hangsúlyozta hogy a migrációs hullámot nem inspirálni kell, hanem meg kell állítani. „Semmilyen elosztási mechanizmusban nem vagyunk hajlandóak részt venni, legyen felkérés az EU vagy a NATO részéről” – tette hozzá.

 

Az EU-s külügyminiszterek nem hivatalos találkozójának első napján az afgán válság lesz a fő téma. A pénteki tárgyláson a Kínával, Indiával, és a Perzsa(Arab)-öböl menti országokkal való együttműködés kérdéseit vitatják meg a tárcavezetők.

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!