Nyitókép: TASR/AP

 

Vlagyimir Putyin meggyőződése szerint az orosz Szputnyik V vakcina megvédi őt, és megmutatja magas fokú védelmét a koronavírussal szemben. A karanténját egyúttal kísérletnek nevezte.

 

Az orosz államfő kedden jelentette be, hogy karanténba vonul, miután koronavírusos személlyel került kapcsolatba. Putyint az orosz Szputnyik vakcinával oltották be, amelyből a második dózist áprilisban kapta meg.

 

 hirdetes_810x300  

Putyin elmondása szerint a közvetlen közelében több ember fertőződött meg a coviddal, ráadásul az egyik be is volt oltva. Az orosz elnök szerint ennél a személynél csökkent az ellenanyagszint, ezért döntött úgy, hogy újra beoltatja magát. Minden bizonnyal az oltás későn történt, ugyanis három nappal utána megbetegedett. Putyin egy egész napot töltött ezzel a személlyel.

 

Az államfő természetes kísérletnek nevezte a helyzetet.

 

„Kiderül, hogy miként működik a Szputnyik gyakorlatban, hiszen az utolsó adatok szerint magas az ellenanyagszintem“

 

– mondta Putyin.

 

„Meglátjuk, mit fog mutatni a vakcina a valós életben. Bízom benne, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell, és a Szputnyik V megmutatja, hogy milyen magas védelmet nyújt a coviddal szemben“.

 

A Kreml szóvivője szerint az elnök egyelőre egészséges, a koronavírus-tesztje pedig negatív eredményt mutatott.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.