Nyitókép: Alessia Pierdomenico/Bloomberg

 

Olaszországban elérte a nyolcvan százalékot az átoltottság: a hatvanmilliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint tizenöt százaléka továbbra is nemet mond a vakcinázásra a római egészségügyi minisztérium vasárnapi adatai szerint.

 

A 12 év feletti olaszok között az átoltottság aránya vasárnap kora délután 80,04 százalék volt; azokat is számolva, akik csak az első adagot vették fel, az arány eléri a 84,6 százalékot.

 

 hirdetes_810x300  

A járványbiztos Paolo Francesco Figliuolo tábornok úgy nyilatkozott, sikerült teljesíteni a kormány által kitűzött célt, vagyis biztosítani a közösségi immunitást még az ősz beállta és a pandémia esetleges újabb hulláma előtt. Hozzátette, hogy csupán két hetet késtek, mivel eredetileg szeptember végére akarták elérni a nyolcvan százalékos átoltottságot.

 

Az egészségügyi tárca adatai szerint a lakosság több mint 15 százaléka még egy oltásban sem részesült, ami 8,5 millió nem védett embert jelent. A vakcinára nemet mondókról van szó, nincsenek közöttük azok, akik betegség vagy más ok miatt nem olthatók. Harmadik dózisban a lakosság kevesebb mint 4 százaléka részesült.

 

Hétfőn nulla órától Szicíliában is eltörlik az augusztusban újra bevezetett szigorításokat, így egész Olaszország úgynevezett fehér területnek számít, ami azt jelenti, hogy egyetlen tartományban sem lesznek érvényben korlátozások. Hétfőtől a kulturális intézmények, közöttük a mozik, színházak és koncerttermek feloldják a nézőszám-korlátozást, de továbbra is kötelező marad a szájmaszk viselése. A nyitott stadionokban a helyek 75 százalékát foglalhatják el, a zártterű szórakozóhelyeken a vendégszám felét fogadhatják.

 

Október 15-től az állami és magánszektorban dolgozó 23 millió munkavállalónak kötelező lesz a védettségi igazolás. A dolgozók számára kötelezővé tett oltakozás ellen tüntettek szombaton Rómában mintegy tízezren, hasonló megmozdulás zajlott Milánó központjában is. Az oltásellenesek utcai demonstrációjához csatlakozott radikális jobboldali csoportok megrohamozták a CGIL legnagyobb szakszervezeti szövetség római székházát, amiért az érdekképviselet beleegyezett a munkavégzéshez kötelező átoltottság előírásába.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.