Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Eric Gay

 

A Financial Times hasábjain írt véleménycikkében Parag Khanna, aki magát globális világpolgárként határozza meg, arról értekezett, hogy a Visegrádi Négyek országainak arab és ázsiai tömegeket kellene befogadniuk demográfiai helyzetük ellensúlyozására.

 

„A ma nehéz pénzügyi helyzetben lévő és elnéptelenedő visegrádi országoknak egy nagyobb föderatív szövetségben kellene összefogniuk, hogy hatékonyabban tudják kezelni erdőgazdaságukat, mezőgazdaságukat, folyóikat, mindezt azért, hogy felkészülhessenek az arabokkal és ázsiaiakkal való demográfiai feltöltésre”

 

idézte a cikk íróját a Remix News. Khanna a szerzője egyébként a „Hogyan változtatja meg a világot a tömeges migráció- és mit jelent ez számodra” című könyvnek, arról elmélkedik milyen (egyébként nem túl valószínű) apokaliptikus események miatt indulnak meg „milliók, ha nem milliárdok” a harmadik világból az úgynevezett nyugati országok felé.

 

Khanna szerint azonban ezek az elméleti emberáradatok áldássá válnak majd Európa és Észak-Amerika számára, hiszen a nyugati társadalmaknak súlyos demográfiai válsággal kell szembenézniük a jövőben.

 hirdetes_810x300  

 

„Észak-Amerikában, Európában és Észak-Ázsiában egyre súlyosabb a munkaerőhiány, és ezeknek a régióknak ennek megfelelően ki kell nyitniuk a bevándorlási csapokat”

 

írta. De ezzel még nincs vége. Kvázi globalista  háborús kiáltványt tesz közzé azzal, hogy „új munkamegosztást követel a kontinensek között”, kijelentve, hogy Észak-Amerikának és Eurázsiának több embert kell magába szívnia.

 

A Világgazdasági Fórum globalista elitjéhez és a Külkapcslatok Tanácsához kötődő Khanna egyébként jó liberálishoz méltón kizárólag gazdasági megfontolások szempontjából vizsgálja az arab és ázsiai tömegek Európába telepítését, amit ő csak „feltöltésnek” nevez. Újabban pedig a mainstream által felkapott klímaváltozást is ennek a megközelítésnek a szolgálatába állította.

 

Áll a bál

 

Az Egyesült Államokban egyébként hetek óta áll a bál a nemrég Magyarországot is meglátogató Tucker Carlson miatt, aki a FoxNews riportere, és aki nemrég főműsoridőben azzal vádolta meg a demokrata Biden-adminisztrációt, hogy szándékosan árasztotta el az Egyesült Államokat bevándorlókkal, hogy megváltoztassa az ország demográfiai (és ebből adódóan politikai – a szerk.) szerkezetét.

 

„Egy épeszű, a világ élvonalában álló nemzet nem nyitja meg határait az egész világ előtt, és ígér a bolygó legszegényebb embereinek végtelen, adófizetők által finanszírozott ingyen szolgáltatásokat pusztán azért, hogy megjelennek és megszegik az ország törvényeit. Ez nem csak hülyeség, hanem egyenesen öngyilkosság.”

 

fogalmazott Carlson, majd bejátszott egy 2015-ből való felvételt, amelyen az akkor még csak alelnök Biden arról beszél, hogyan váltak az európai gyökerű amerikaiak állandó kisebbséggé saját országukban a harmadik világból folyamatosan beáramló embertömegek miatt, és hogy ez a demográfiai váltás szerinte nemzeti erőforrás.

 

„Politikai értelemben ezt Nagy Cserének nevezhetnék, ahol az eredeti amerikai lakosságot lecserélik távoli országokból érkező jóval engedelmesebb emberekkel”

 

mondta a műsorvezető. Szavai a demokrata liberális oldalon nagy felháborodást idéztek elő, és most elbocsátását követelik a FoxNewstól.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 39 olvasónak tetszik ez a cikk.