Nyitókép: Ronen Zvulun/Reuters

 

Továbbra is csökkenő tendenciát mutat a súlyos koronavírusos betegek száma Izraelben, és az elmúlt két hónapban most süllyedt a legalacsonyabb szintre. Az izraeli kórházakban jelenleg 403 súlyos beteget ápolnak.

 

Az egészségügyi tárca azonban felhívta a figyelmet arra, hogy néhány járványellenes óvintézkedést megelőzésképpen még hónapokig be kell tartani – közölte a The Times of Israel.

 

 hirdetes_400x285  

A tárca szerint a csütörtöki adatok arról tanúskodnak, hogy július óta az elmúlt 24 órában most először nem történt koronavírussal kapcsolatos haláleset.

 

Nachman As, az egészségügyi minisztérium vezérigazgatója megjegyezte, hogy a júniusban gyorsan feloldott járványügyi korlátozások és a Delta-variáns megérkezése okozta Izraelben a negyedik hullámot.

 

As szerint a nyilvános zárt terekben egész télen kötelező lesz a száj és az orr eltakarása, egyben hozzátette, „ez a fertőzések megakadályozásának fontos és egyik legegyszerűbb módja“.

 

Továbbra is érvényben marad az a szabály miszerint a közterületekre csak azok léphetnek be, akik COVID-igazolvánnyal rendelkeznek.

 

As azt is elmondta, ugyan a negyedik hullám visszavonulóban van Izraelben, a hivataloknak óvintézkedéseket kell elfogadniuk, hogy felkészültek legyenek az esetleges ötödik hullám érkezésére. A vezérigazgató szerint elegendő vakcinát kell bebiztosítani az országnak ahhoz, hogy a jelenlegi három adag oltóanyagon kívül egy negyediket is be tudjanak adni.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!