Elza
  • HUF: 364.83
  • USD: 1.13
  • 5 °C
  • 8 °C
Külügyek

Szijjártó Moszkvában: Magyarország még idén megkapja a Szputnyik-vakcina gyártásához szükséges technológiát

Az oroszok szerint felgyorsul a WHO eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére

Nyitókép forrása: Szijjártó Péter facebook-oldala

 

Létrejött a politikai megállapodás arról, hogy Magyarország még idén megkapja az orosz Szputnyik koronavírus elleni vakcina gyártásához szükséges technológiát a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár számára – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

 

A közlemény szerint a tárcavezető a Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette: Magyarország kifejezetten jól járt azzal, hogy magas szintű egészségügyi együttműködést alakított ki Oroszországgal. Mint mondta, a kormány ennek köszönhetően vásárolhatott egymillió ember egészségének és életének megóvásához szükséges vakcinát, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy tavasszal Magyarország folytatta le a leggyorsabb oltási kampányt Európában.

 

“Most megállapodtunk abban, hogy az oltóanyagokkal kapcsolatos együttműködést új, magasabb dimenzióba léptetjük”

 

– jelentette be miután csütörtökön Moszkvában politikai megegyezés született a Szputnyik gyártásához szükséges technológiatranszfer idei lebonyolításáról, melyet a jelenleg épülő Nemzeti Oltóanyaggyár kap majd meg.

 

Kiemelte, hogy az orosz vakcinára világszerte nagy a kereslet, így Magyarországnak komoly gazdasági érdeke fűződik ahhoz, hogy kivegye a részét a készítmény gyártásából, és ezáltal globális piacra lépéséből. Közösségi oldalán Szijjártó kiemelte, hogy

“Jó lenne, ha senki sem csinálna politikai vagy ideológiai kérdést az életmentő oltások ügyéből, ezért természetesen beszélünk arról is, hogy mikorra várható a Szputnyik WHO általi jóváhagyása.”

 

Mihail Murasko ezzel kapcsolatban arról tájékoztatta Szijjártó Pétert, hogy felgyorsul az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eljárása a Szputnyik-vakcina elismerésére. Az orosz kormány ugyanis szerdán írja alá azt a megállapodást a szervezettel, amelynek alapján lebonyolítják ezt az eljárást.

 

 

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország pozitív tapasztalatokat szerzett az orosz oltóanyag alkalmazása terén, és a WHO eljárása során szívesen bocsátja rendelkezésre az erről szóló adatokat.

 

Közölte, hogy november végére összehívták a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság ülését, amelynek társelnöke Mihail Murasko, és ott tisztázzák majd a Szputnyik magyarországi gyártásának részleteit is.

 

MTI körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket