Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Markus Schreiber

 

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke és kancellárjelöltje, Armin Laschet szombaton elismerte személyes felelősségét a CDU történetének legrosszabb választási eredményéért, amelyet a szeptember végi szövetségi választásokon szenvedett el. Angela Merkel konzervatívjai 24,1 százalékot értek el, a szocdem SPD pedig megelőzte őket. Az elmúlt években több millió választót veszítettek el.

 

„Mint a párt jelöltjét és kancellárjelöltet engem is terhel a felelősség a választási eredményért”

 

fogalmazott Laschet a fiatal kereszténydemokraták politikai szervezetének mondott beszédében, Münsterben. Azt is hozzátette, hogy a választási kampányért egyedül ő felelős, senki más.

 

Laschet feltűnő lelkiismeretességének  időzítése nem véletlen. A választást megnyerő SPD, a Zöldek és a szabaddemokrata FDP pénteken jelentették be, hogy sikerült előzetes megállapodásra jutniuk a kormányalakítás kapcsán, és ha sikerült kormányt alakítaniuk, akkor Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje foglalja majd el Angela Merkel helyét Németország élén. Laschet szempontjából ez azt jelenti, hogy kancellár már nem lehet, az általa vezetett párt pedig ellenzékbe vonul – így a kudarc elismerését felesleges odázni. A CDU utoljára 2005-ben volt ellenzékben. Laschet azt is bejelentette, hogy hamarosan lemond Észak-Rajna-Vesztfália tartományi miniszterelnöki posztjáról.

 hirdetes_810x300  

 

Laschet beszédében generációs frissítésről beszélt, és több szerepet bízna a párt vezetésében a nőkre – bár ez nyilván már nem rajta múlik.

 

A CDU elnöki székére több jelentkező is van. Az egyik Jens Spahn egészségügyi miniszter, aki tehetséges és fiatal politikus, ámbár Merkel épp ezért „száműzte” az egészségügyi tárca élére, ahol sok népszerűségre Németországban sem lehet szert tenni. Spahn bevallottan homoszexuális. Valószínű jelölt a párt élére a CDU konzervatívabb szárnyának egyik tapasztalt politikusa, Friedrich Merz, aki már korábban is megpályázta ezt a posztot – sikertelenül. Merzzel a CDU vélhetően balközépről ismét jobbra tolódna.

 

Körkép.sk, Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!