Nyitókép: Ludovic Marin/AP

 

Lengyelország az Európai Unió része és az is marad, a lengyel kormány és a parlamenti többség Európa-barát, nem engedhető meg azonban, hogy az uniós intézmények ráerőltessék döntéseiket másokra jogi alap nélkül, ahogy az sem, hogy egyes tagállamokkal szemben pénzügyi zsarolást alkalmazzanak – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az Európai Parlament keddi strasbourgi plenáris ülésén a lengyel alkotmánybíróság nemzeti alkotmány elsőbbségét megállapító döntéséről tartott vitán. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke aggodalmát fejezte ki a lengyel igazságszolgáltatás helyzete miatt és az európai uniós jog elsőbbségét hangsúlyozta.

 

Morawiecki a vitában azt mondta: aggodalmat kelt, hogy az unió felosztotta Európát jobbakra és rosszabbakra, erősebb és gyengébb országokra.

 

 hirdetes_810x300  

Kijelentette: a játékszabályoknak mindenki számára egyformának kell lenniük, betartásuk mindenki számára kötelező, beleértve az uniós intézményeket is. Erről szól a jogállmaiság – emelte ki.

 

Hozzátette: vannak különbségek és Lengyelország azt szeretné, ha ezeket a különbségeket tiszteletben tartanák, a szuverén országok döntéseivel együtt. A kettős megközelítés modelljét azonban fel kel számolni – mondta. Kiemelte: ha az uniós intézmények átlépik a szerződések szerinti kompetenciájukat, arra a tagállamoknak reagálniuk kell.  Az Európai Unió nem egy állam, az uniós szerződések által összekötött huszonhét szuverén tagország alkotja. A jogköröket a tagállamok ruházták az uniós intézményeknek, számos terület azonban nemzeti hatáskörben van és abban is marad – mondta.

 

Szavai szerint ha valakik nemzetek nélküli „szuperállamot” akarnak, ahhoz a tagállamok beleegyezésére van szükség. Európának azonban egyenlő, szuverén országok közösségének kell maradnia, az EU nem lehet a tagországok fölött álló szerv. Nem engedhető meg, hogy ráerőltessék a döntéseiket másokra jogi alap nélkül, ahogy az sem, hogy egyes tagállamokkal szemben pénzügyi zsarolást alkalmazzanak – mondta.

 

„Ezt nem látjuk a szerződésekben” – mondta. Lengyelország elképzelése más, mint az európai centrealizmus –tette hozzá. Morawiecki azt hangoztatta, hogy a demokráciadeficit sosem öltött olyan mértéket, mint az elmúlt években. A döntések zárt ajtók mögött születnek, ami fenyegető a tagállamok számára – tette hozzá a lengyel kormányfő.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.