Külügyek

Miloš Zeman cseh államfő még hetekig kórházban marad

Gyomorszondával táplálják, de az orvosok szerint állapota sokat javult

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petr David Josek

 

Miloš Zeman cseh államfőt gyomorszondán keresztül táplálják (másnéven PEG, Zeman elnök esetében nem az orron, hanem a hasfalon keresztül juttatják be az ételt – a szerk.), és még legalább három hetet tölt majd el a kórházban. Zemant október 10-én szállították kórházba eszméletlen állapotban.

 

Pavel Rafko, a cseh elnök állapotát felügyelő orvosi csapat tagja a Rádiožurnál rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy Zemannak krónikus májbetegsége van. A műsorvezető kérdésére röviden azt is elismerte, hogy májzsugorról van szó: “Igen, tehát minden világos” – fogalmazott, majd kifejtette, hogy a májcirrózisnak hosszú évekig nincs, vagy csak minimális tünetei vannak.

 

Zeman állapota elmondása szerint a kórházban sokat javult, mikor kórházba került, alultáplált volt. Az orvos elmondta, hogy májzsugor tünetei közé tartozik az étvágytalanság is.

 

Rafko megerősítette, hogy Zeman tápláló szondát kapott már kórházba szállítása napján, ami az ő állapotában “nagyon logikus döntés” volt.

 

A cseh elnököt csütörtökön került ki az intenzív osztályról, egyelőre azonban még mindig kórházban van, és még mindig nem dolgozhat. Az orvosok nem nagyon bocsátkoznak prognózisokba, tekintve, hogy Zeman betegsége nem gyógyítható, legfeljebb kezelhető.

 

A cseh elnök már jó ideje alsóvégtagi neuropátiával és cukorbetegséggel küzd. Október 10-i rosszullétekor épp Andrej Babiš kormányfővel tárgyalt, aki szoros versenyben elvesztette az idei cseh parlamenti választásokat – bár dilemmát okozó módon az alsóházban többséget szerzett -, a téma pedig a kormányalakítási megbízás lett volna. Zeman pénteken telefonon beszélt Babišsal, ezt követően pedig a Frekvencie 1 rádiónak azt nyilatkozta, hogy a választás győztesét, a jobboldali SPOLU-t vezető Peter Fialát bízza meg a kormányalakítással. Videokonferencia keretében szombaton tárgyal majd vele a cseh elnök.

 

Közben a cseh felsőház elindította Zeman elmozdítását az elnöki posztból, tekintve, hogy már nem tudja teljes egészében ellátni hivatali teendőit.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket