Nyitókép forrása: Andrej Babiš facebook-oldala

 

Nem szabad elnyomni a nemzeti identitást az Európai Unióban, a nemzeti identitásnak az európai identitás alapját és koncepciójának részét kellene alkotnia – jelentette ki Andrej Babiš ügyvezető cseh kormányfő pénteken Prágában, a nemzeti szuverenitással és az európai identitással foglalkozó nemzetközi konferencián.

 

„Európai uniós tagságunk ebben nem állíthat minket választás elé, a valóságban mindkettőt garantálnia kellene. A nemzeti szuverenitás az európai identitás alapját és koncepciójának részét kellene, hogy képezze az Európai Unió projektjének szabályzatában. A két elképzelésnek kapcsolódnia kellene egymáshoz”

 

– szögezte le Andrej Babiš. Megjegyezte: szerinte jelenleg azonban nem ez helyzet.

 

Andrej Babiš koalíciós kormánya csütörtökön nyújtotta be lemondását, amit Miloš Zeman államfő elfogadott, és az új kormány felállásáig megbízta azt a folyó ügyek vezetésével.

 hirdetes_400x285  

 

A lisszaboni szerződés ratifikációja után az Európai Unió az európai identitás koncepcióját igyekszik érvényesíteni, és kísérletek vannak a döntések meghozatalának nagyobb fokú koncentrációjára – vélekedett Babiš. Rámutatott: az Európai Bizottságban megfigyelhetők az egyes tagállamok belügyeibe való beavatkozás tendenciái. Példaként Lengyelországot és Magyarországot említette.

 

Kijelentette: Közép- és Kelet-Európa országai nem értenek egyet a „szupernemzeti föderáció” gondolatával. Ezek az országok, miután fél évszázadig a szovjet blokk részét képezték, nagyon érzékenyek a nemzeti szuverenitás kérdésére.

 

Az ügyvezető kormányfő úgy látja, hogy az Európai Unió az elmúlt húsz év alatt, amióta Csehország is tagja a szervezetnek, megváltozott, és nem elégíti ki az emberek elvárásait. Szerintük az Európai Unió nem eléggé szorgalmazza az emberek, az áruk és az eszmék szabad áramlását, de bürokratikus döntésekkel beavatkozik a mindennapi életbe.

 

Az Európai Uniónak néhány területen jó eredményei vannak, de nagyobb szerepet kell vállalnia a nemzetközi válságok megoldásában, például Ukrajnában, Szíriában, Libanonban vagy Irakban. „E nélkül senki sem fogja komolyan venni az Európai Uniót” – mondta Babiš, aki hibának minősítette, hogy Bulgária és Románia továbbra sem tagjai a schengeni övezetnek.

 

mti

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.