Nyitókép: MTI Fotó/Vasvári Tamás

 

Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki – hangzott el az M1-en hétfőn. Hozzátették: az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.

 

A műsorban Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta: két laboratóriumi mintában mutatták ki az omikron variánst, de egyelőre több esetet nem fedtek fel. Hozzátette: Európában már közösségi terjedést mutat az omikron variáns, így várható volt, hogy Magyarországon is megjelenik ez a törzs.

 

 hirdetes_810x300  

Müller Cecília megjegyezte: ettől függetlenül egyelőre egyértelműen a delta variáns az uralkodó, csaknem 100 százalékban ez okozza a megbetegedéseket. A tiszti főorvos szólt arról is, hogy az omikron variánssal kapcsolatban további megfigyelések, kutatások zajlanak.

 

A műsorban közölték azt is, az országos tiszti főorvos szerint a harmadik oltás felvétele most mindennél fontosabb.

 

A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium az MTI-vel közleményben tudatta: az eddigi két igazolt omikron variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, a mutáció egy házaspárt fertőzött meg, amelynek tagjai nem tettek külföldi látogatást, így bizonyosan Magyarországon kapták el a betegséget. A házaspár igazolt omikron fertőzése mellett a magyar labor további gyanús eseteket is vizsgál – tették hozzá.

 

MTI/M1

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!