Nyitókép: Andreas Arnold/DPA/AP

 

Ugur Sahin a való életből származó adatok alapján arról beszélt, hogy a háromszor oltottak is képesek átadni egymásnak a fertőzést, ami a variáns továbbterjedése miatt nem jó hír. A súlyos megbetegedés ellen azonban továbbra is jól véd a Pfizerrel közös készítményük.

 

A három oltás is kevés az omikron nevű vírusvariáns megállításához – mondta Ugur Sahin, a BioNTech első embere a Le Monde című francia napilapnak adott interjúban „a való életből származó” adatok alapján.

 

 hirdetes_810x300  

Sahin szerint a problémát az jelenti, hogy a még háromszor átoltottak is képesek átadni egymásnak a fertőzést, ami értelemszerűen nem segíti a variáns féken tartását.

 

„Nyilvánvaló, hogy messze vagyunk attól a 95 százalékos hatékonyságtól, amelyet az eredeti vírus ellen elértünk”

 

– mondta a biotechnológiai cég vezérigazgatója, amikor a dél-afrikai vírusmutációról beszélt.

 

Azt is mondta ugyanakkor, hogy az oltás a súlyos megbetegedés ellen továbbra is nagyon jól véd, hiszen a Pfizerrel közösen gyártott vakcinájuk két dózisa 70 százalékos hatékonysággal csökkenti a kórházba kerülés kockázatát. Ezt Sahin szerint Nagy-Britanniából és Dél-Afrikából származó adatok is megerősítik.

 

Sahin minden korábbinál fontosabbnak nevezte a maszkhordást és tesztelést, ami a téli időszakban és az időseknél különösen fontos. Szerinte ezek nélkül nem tudjuk majd megfékezni az új variánst.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!