Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Domenico Stinellis
A több mint 750 milliárdos gigászi európai újjáépítési alap csomagjának egy harmadát Olaszország kapná. Ez értelemszerűen elképesztő politikai nyomást is hozott magával. Végül azonban sikerült kompromisszumra jutniuk a baloldali és jobboldali-centrista kormányoknak. Most azonban ismét belpolitikai káosszal fenyeget az olasz helyzet, felmerült ugyanis annak lehetősége, hogy a jelenlegi miniszterelnök, Mario Draghi átigazol államfőnek.
Nem kétséges, hogy Draghi megítélése elég vegyes, hiszen a bankárként és az Európai Központi Bank korábbi elnökeként (aki a végletekig kiszolgálta a németek igényeit), a pénzemberek küldötteként, tény azonban, hogy neki sikerült elég nagy stabilitást hoznia az olasz parlamentbe ahhoz, hogy az ország versenyképességének rendbetételére szánt kétszázmilliárd eurót ténylegesen le is tudják hívni. Az előző kormány ugyanis azért bomlott meg, mert képtelen voltak megállapodni a saját újjáépítési tervükben – hasonlóan minden tagállamnak be kellett nyújtania az Európai Bizottsághoz.
Az már egy másik kérdés, hogy Draghit nem megválasztották a pozícióba, hanem egy kormányválságot és koalíció széthullást követően került az ország élére.
Sergio Mattarella jelenlegi államfő hivatali ideje februárban jár le, és már jelezte, hogy nem kér hosszabbítást. Olaszországban az elnököt nem közvetlenül választják, hanem a parlament és a regionális képviselők egy csoportja titkos szavazással választja meg, esetünkben 2022 januárjában, ami elég sok politikai intrikára ad lehetőséget.
Az időzítés dilemmája
Olaszországban a kormányválságok elég gyakoriak, a koalíciók széthullása nem különben, így hivatalosan az eredetileg csak ceremoniális jelentőséggel bíró köztársasági elnök feladata, hogy megszervezze a politikai pártok közötti tárgyalásokat válság idején. Illetve joga van feloszlatni a parlamentet vagy előrehozott választásokat kiírni, ha a politikai válság nem szűnik meg.
Ha Draghi marad a miniszterelnök, akkor a 2022-ben évben Olaszország várhatóan folytatja a gyakran fájdalmas reformok végrehajtását, hogy eleget tegyen a 200 milliárdos merítés feltételeinek. A választási ciklus 2023 februárjában ér véget, vagyis ekkor mindenképpen parlamenti választásokat tartanak Olaszországban – és közel sem biztos, hogy az átlagos választók Draghit akarnák az ország élére.
A dilemma az, hogy ha Draghi nem indul az elnöki posztért, akkor a törékeny parlamenti többségnek másik közös jelöltet állítania, ami szakítópróbaként fog működni. Ezen túlmenően pedig, ha Draghi nem lesz elnök, akkor a választási ciklus lezárultával valószínűleg már nem lesz képes befolyást gyakorolni az olasz kormány döntéseire. Méghozzá azért, mert a választások közeledtével az összes jelenleg őt támogató koalíciós párt elhatárolódna tőle. Ez pedig letérítheti Olaszországot arról az útról, amelyen az EU és a nemzetközi pénzügyi elit szeretné ott tartani.
Trükközés és alku
Az egyik köztes megoldás az lehetne, ha az érdekelt felek meggyőzik Mattarellát, hogy még maradjon pozíciójában, hogy aztán 2023-ban, a választások környékén lemondjon, és átadja helyét Draghinak.
Persze, nem csak Draghi vállalná szívesen a posztot. Marta Cartabia igazságügyi miniszter és Pier Ferdinando Casini volt képviselőházi elnök is ott van a listán, ahogy Romano Prodi egykori miniszterelnök is. Csakhogy egyiknek sincs akkora támogatottsága az elnökválasztás kérdésében, mint Draghinak. Felmerült még Silvio Berlusconi neve, ám ő egy elég ellentmondásosan megítélt politikai szereplő, nehéz mögé egységet állítani.
Ha Draghi mégis államfő lesz jövő februárban, azzal még a jelenleginél is nagyobb dilemma elé kerül az olasz kormány. Nincs ugyanis olyan konkrét név a tarsolyban, akit a miniszterelnöki székbe lehetne javasolni úgy, hogy kellő támogatás is van mögötte. Ez pedig ismét szakítópróbát jelentene a koalíciós pártok között. De még ha lenne is, nincs garancia arra, hogy külföldön ugyanúgy elfogadják személyét, mint belföldön. Igen, itt elsősorban az akadékoskodó, átideologizált Brüsszelre kell gondolni.
Ám még ha a külföldi megítélést ki is vesszük a képletből, az új miniszterelnöknek meg kell birkóznia azzal, hogy az újjáépítési alap milliárdjaiért igen fájdalmas reformokat kell lenyomnia a választók torkán – méghozzá a választások előtti évben. Draghi ellenben vérbeli technokrata, aki hajlandó meglépni a népszerűtlen döntéseket (reformok), feltéve, hogy kap némi egérutat is (elnöki poszt) cserébe. Mindkét variációnak megvannak a maga hátulütői, így érdekesnek ígérkezik a jövő év Olaszországban is.
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
