Nyitókép: AP Photo/Thanassis Stavrakis

 

Görögország vasárnap meghatározta azt a végleges időpontot, ameddig a görög polgároknak be kell magukat oltatniuk a harmadik, megerősítő vakcinával. A harmadik oltást februárig kell felvenni, máskülönben a beltéri nyilvános helyek többségének látogatása nem lesz engedélyezett a két oltással rendelkezők számára.

 

„Február 1-jétől minden olyan személy, aki hét hónappal a második oltás után nem vette fel a megerősítő adagot, oltatlannak fog minősülni“

 

– jelentette ki Thanos Plevris görög egészségügyi miniszter az ANT1 televíziónak.

 

 hirdetes_810x300  

„A Covid-igazolvány érvényes lesz, mivel az európai igazolvány érvényessége kilenc hónap. Az embereknek viszont nem lesznek olyan előnyei és kiváltságai, mint például a beltéri nyilvános helyekre vagy aktivitásokra való belépés“

 

– tette hozzá a miniszter.

 

Az omikron variáns terjedése miatt a görög kormány szigorította a járványellenes intézkedéseket. November 30-tól január 17-ig az éttermeknek éjfélkor be kell zárniuk és az ülőhelyeket is korlátozniuk kell, emellett a bárokban a zenelejátszás is tilos. A szupermarketekben, a tömegközlekedésen és a nyilvános helyeken kötelező a reszpirátor viselete. Az oltatlan személyeknek november közepe óta tilos a belépés az éttermekbe, mozikba, múzeumokban és edzőtermekbe.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!