Nyitókép: Kristy O´Coonor, Pool via AP

 

Boris Johnson brit kormányfő szerdán bocsánatot kért a törvényhozók előtt amiatt, hogy a lockdown idején részt vett a Downing Street-i hivatalának kertjében rendezett estélyen. A lemondásával kapcsolatos ellenzéki felszólításokat azonban elutasította.

 

„Szeretnék bocsánatot kérni. Tudom, hogy az elmúlt 18 hónapban emberek milliói hoztak rendkívüli áldozatot ebben az országban. Ismerem azt a szenvedést, amin végig kellett menniük. Nem búcsúzhattak el a hozzátartozóktól, és nem tudták úgy élni az életüket, ahogy szerették volna. Értem a polgárok dühét, amikor azt gondolják, hogy a Downing Streeten nem tartják be a szabályokat“

 

– mondta Johnson a brit parlamentben.

 hirdetes_810x300  

 

A brit miniszterelnököt több, tilosban megrendezett parti miatt is kritizálják. Tavaly az a fotó keltett felháborodást, amelyen Johnson és a felesége további vendégek társaságában tart kerti partit a Downing Streeten. Az ügy a napokban újra feléledt, ugyanis nyilvánosságra került egy tavaly májusban íródott e-mail, amelyben Johnson főtitkára a gyülekezési tilalom idején több mint száz kollégát hívott meg partizni a Downing Streetre. A kabinet tagadja, hogy megszegték volna a járványellenes óvintézkedéseket.

 

„A kormányfő rezidenciája nagy, és egy kert is a részét képezi. Amikor 2020. május 20-án 18.00 óra után kimentem a kertbe, hogy köszönetet mondjak az alkalmazottak egy csoportjának, majd 25 perc múlva visszamentem az irodába, hogy folytassam a munkát, valóban azt gondoltam, hogy munkaeseményről van szó“

 

– konstatálta Johnson.

 

A brit miniszterelnök megvárja a nyomozás eredményét, és csak aztán dönt arról, hogy politikai felelősséget vállal-e tetteiért.

 

Ismét főhet Johnson feje. Lockdown alatti kormánypartiról szóló e-mail került nyilvánosságra

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!