Nyitókép: Getty Images/iStockphoto

 

A negyedik koronavírus elleni vakcina nem biztosít elegendő védelmet az omikronnal szemben – derült ki egy új izraeli publikációból.

 

„A Moderna és a Pfizer vállalat negyedik vakcinájának beadása után csak kevéssel volt magasabb a mért ellenanyagszint attól, amit a harmadik, megerősítő vakcina beadása után mértünk“

 

– jelentette ki Gili Ragev Jochaj kutatásvezető, a Sebá Egészségügyi Központban működő fertőző betegségek részlegének igazgatónője.

 hirdetes_810x300  

 

„A megemelkedett ellenanyagszint ellenére a negyedik adag vakcina csak részleges védelmet biztosít az omikronnal szemben“

 

– tette hozzá.

 

A kutatónő szerint a négy adag vakcinával beoltott embereknél átmeneti fertőzést is megfigyelhető volt, azaz az oltás ellenére is megfertőződtek. Ragev Johchaj hangsúlyozta, az eredmények ideiglenesek.

 

A tanulmányban 150 olyan személy vett részt, akik két héttel ezelőtt kapták meg a negyedik Pfizer-vakcinát. 120-an egy héttel ezelőtt vették fel a Moderna negyedik vakcináját, ám őket korábban a Pfizer-vakcinájával oltották be.

 

A kutatónő szerint az immunkompromittált személyek negyedik vakcinával történő beoltásának minden bizonnyal kevés haszna lesz. A szakértő szerint nagy dilemmát okoz, hogy a tanulmány első eredményeire alapozva folytassák-e a negyedik vakcina beadását az egészséges 60 év felettiek körében.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.