Nyitókép forrása: mti

 

Az omikron új kihívást jelent, mivel sokkal gyorsabban terjed, mint a korábbi variánsok. A jó hír viszont az, hogy habár gyorsan fertőz, nem okoz nagyon komoly tüneteket. Éppen ezért meg kellett változtatni néhány szabályt. Ezek február 15-től lépnek hatályba – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve, hogy a védettségi igazolvány is ekkortól minősül át oltási igazolvánnyá.

 

A hirado.hu összefoglalója szerint Orbán Viktor a műsorban elmondta, hogy a karanténkötelezettségeket is megváltoztatták, hét napig kell elszigeteltségben maradnia a fertőzöttnek, ha viszont öt nap múltán negatív tesztet tudnak bemutatni, akkor szabadulhatnak a karanténból.

 

A kormányfő ismertette, hogy januárban minden csütörtökön 14 és 18 óra között, illetve minden szombaton 10 és 18 óra között előzetes regisztráció nélkül oltakozhatnak a magyarok.

 

 hirdetes_810x300  

Orbán Viktor szerint a kormány járvány elleni védekezésének támadása nem csak Magyarországon jellemző, ez egy összeurópai jelenség. A magyar baloldal abban különbözik, hogy kamuvideókat készít, és úgy vitatkozik a védekezésről, hogy közben gyengíti azt. Hozzátette, nem tud arról, hogy bármelyik nyugat-európai országban előfordult volna, hogy tényeket hamisítanak meg, álvideókat, kamuvideókat készítenek, és úgy vitatkoznak a védekezésről, hogy ezzel gyengítik a védekezés hatékonyságát.

 

A vírusnak nincs DK-s vagy momentumos pártkönyve. Tehát nem válogat az áldozatok között.

 

Vitatkozni kell a védekezésről, ez helyénvaló dolog, de mindezt úgy kell tenni, hogy ne gyengítsük azt – hangsúlyozta Orbán Viktor.

 

Úgy látja, ahogy Magyarországon támadják a védekezést, az sértő az orvosokra és az ápolókra nézve, leértékeli a kórházakban zajló munkát. Azonban az egész egészségügyi rendszer mindent megtesz azért, hogy a betegeknek segítséget nyújtson, és elismerést érdemelnek az orvosok és az ápolók – jelentette ki.

 

Megjegyezte: az oltás megszervezése mindenhol jól halad.

 

Kiemelte, az egészségügyi dolgozók elismerést érdemlenek. Hiába mondja az ellenzék, hogy az egészségügy felkészületlen. Ez nem igaz, az ápolók, orvosok emberfeletti munkát végeznek, hogy megvédjék az embereket. A baloldal nem tud különbséget tenni a kormány támadása és az ország leminősítése között.

 

A miniszterelnök szerint a kínai vakcinákról folyó vitát könnyen zárójelbe lehet tenni, hiszen a WHO engedélyezte, sőt támogatja is a kínaiak által kifejlesztett oltóanyagot. Ennek ellenére minden országban van vita a védekezésről, több nemzet is elkezdett vakcinákat fejleszteni, és az a céljuk, hogy eladják, értékesítsék azokat.

 

A védekezési kérdést néha felülírja a gazdasági kérdés. Ezért is támadják a kínai vakcinát

 

– húzta alá.

 

Orbán Viktor elmondta, a politika egy olyan világ, ami közel van a költészethez. Az irodalomban is az a jó, ha olyat mondunk, ami az emberekben elindít egy gondolatmenetet. Ezért is lett a kormány egyik szlogenje, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.  Ebbe a mondatba benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt. A baloldal tönkretette Magyarországot, sok mindent elvettek az emberektől, például a 13 havi nyugdíjat, és elhanyagolták a tanárok, egészségügyi dolgozók bérfejlesztését. A mostani kormány azonban az elmúlt 12 évben folyamatosan helyreállította az ország gazdaságát, visszahozta a csőd széléről – fogalmazott.

 

Úgy vélte, az elmúlt évek munkáját nem érdemes kidobni az ablakon, mert ha visszajönnek azok, akik csődbe vitték az országot, ugyanazt fogják tenni, amit korábban tettek. A baloldali politikusok a megszorításokhoz, elvételhez, nyugdíjcsökkentéshez értenek, de ők nem fognak minimálbért emelni, nem fogják növelni a nyugdíjakat, mert nem ezt tették, amikor erre lehetőségük volt.

 

A magyar egészségügy privatizálására vonatkozó baloldal törekvéséről elmondta, hogy egyértelműen gazdasági érdekek húzódnak mögötte. Az elmúlt években is háttérbeli támogatást kaptak az egészségügyben érdekelt külföldi magáncégektől, ezért akarják bevezetni.

 

Hangsúlyozta, az orvosok és az ápolók bére az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett a kormánynak köszönhetően.
Még sok kórház felújítása hátra van, sok egészségügyi intézményt fejleszteni kell, mert a tudomány folyamatosan fejlődik. Éppen ezért kell folyamatosan támogatni az egészségügyet a kormánynak.

 

A magyar bérszínvonal még nincs ott, hogy minden állampolgár megengedhesse magának a magánegészségügyi ellátást. Ezért sem támogatja a kormány az egészségügy privatizálását.

 

A miniszterelnök a migráció kérdésére is kitért. 2020-ban 45 ezer, míg 2021-ben 122 ezer illegális bevándorlót fogtak el a magyar hatóságok. A határt védő katonák, rendőrök emberfeletti munkát végeznek, hiszen állandó készenlétben kell lenniük.  Ebben az évben 4200 illegális migránst tartóztattak fel, ami azt vetíti előre, hogy az illegális bevándorlás nem szűnt meg, sőt egyre inkább fokozódik. Éppen ezért el kell kezdeni a védekezés újraszervezését, megerősítését. Ez azt jelenti, hogy újabb egységeket fognak bevetni.

 

Az egyik svéd európai biztos, ennek ellenére úgy látja, hogy a migránsok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az európai gazdaságot újra tudják indítani. Ebből viszont Magyarország nem kér,

 

nem akarjuk, hogy migránsok dolgozzanak Magyarországon, még akkor sem, ha ez olcsóbb munkaerőt jelent

 

– jelentette ki Orbán Viktor.

 

Elmondta, hogy Magyarország a nyugati világ várkapitányi szolgálata, mi védjük a nyugati országok határait. 2015 óta ez a magyaroknak mintegy 600 milliárd forintba került, de ezt a munkát Brüsszel nem támogatja, sőt hátba lő bennünket, támad ahelyett, hogy segítene – fogalmazott a kormányfő.

 

A nyugati országok és a keletiek között kulturális különbség is van, előbbiek már büszkén hirdetik, hogy ők bevándorló országok. Magyarország sosem lesz bevándorló ország, mi ebben hiszünk, mi a magyarokban hiszünk, nem a migránsokban – hangsúlyozta a kormányfő.

 

hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.