Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Efrem Lukatsky

 

Mintha nem lenne elég feszültség Ukrajna kapcsán, az amerikai Bloomberg hírügynökség elég komoly hibát vétett. Arról közölt hírt, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Az ügynökség később bocsánatot kért a téves információ kiadásáért.

 

Elmondásuk szerint az történt, hogy több ukrajnai forgatókönyvre is „főcímeket készítettek elő”, és véletlenül az egyik ilyen írást közzétették.

 

„Nagyon sajnáljuk a történteket. A cikket töröltünk, a megjelenés okait vizsgáljuk”

 

közölte a Bloomberg.

 hirdetes_810x300  

 

Az oroszok azonban nem hagyták annyiban a dolgot. A orosz külügy szóvivője, Marija Zacharova szombaton élesen kritizálta az amerikai diplomácia vezetését, amiért egyáltalán nem reagált a hírügynökség szarvashibájára. Kifogásolták, hogy a megjelent téves információt először mindennemű magyarázat nélkül vonták vissza.

 

Zacharova az eset kapcsán a Telegram közösségi hálón felszólította az amerikai külügyminisztériumot, hogy tegyen közzé nyilatkozatot a „Bloomberg összes álhíréről”, ha a múltkor a külügy az orosz RT kapcsán hajlandó volt állást foglalni, pedig abban az esetben semmilyen bizonyíték nem állt a rendelkezésére.

 

Zacharova azt is élesen bírálta, hogy az amerikai állam a Bloomberg mellett a német baloldali Deutsche Welle-t is támogatja, ez utóbbi egyébként a német kormánytól is kap hozzájárulást közpénzekből.

 

A Bloomberg orosz támadásról szóló híre nagyjából húsz percig volt kint az ügynökség főoldalán, majd törölték. Az oroszok szerint az ilyen hibáknak „tragikus következményei” is lehettek volna.

 

A Kreml szóvivője, Dmitrij Preszkov szerint „nyilván provokációról volt szó”, de „ez a példa is mutatja, hogy a nyugat mennyire alábecsüli a mostani feszültség veszélyességét”.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.