Nyitókép forrása: SITA/Russian Defense Ministry Press Service via AP

 

A háború és Vlagyimir Putyin „háborús nacionalista retorikája” ellen szólalt fel egy levél keretében egy korábbi orosz tartalékos vezérezredes, Leonyid Ivasov. A „függetlenként” számon orosz sajtó egy része közzétett Ivasov nyílt levelét, amelyben a katonatiszt azzal érvel, hogy egy Ukrajna elleni háború Oroszország, mint állam végét jelentheti.

 

Ivasov ráadásul nem a „liberális ellenzék”, hanem a nacionalisták táborát erősíti. Putyin azzal vádolta meg, hogy háborút akar szítani hatalma megtartása érdekében, ezért le kell mondania.

 

Ivasov korábban Szovjetuniót éltető, konzervatív nézeteket hangoztatott. Levelét már egy hete közzétette a katonatisztek szövetségének internetes oldalán – a szervezet elnöke ő maga.

 

 hirdetes_810x300  

„Mi fenyegeti Oroszország létezését, és létezik-e egyáltalán ilyen fenyegetés? Azt lehet állítani, hogy egy ilyen fenyegetés felé tartunk: az ország történelme befejezése szélén táncol. Minden létfontosságú terület, beleértve a demográfiát, rohamosan leépül és a lakosság kihalása világrekordokat dönt”

 

írja a vezérezredes, hozzátéve, hogy a legnagyobb veszély, ami ma Oroszországot fenyegeti, az a „állam degradációja”, amit egy működésképtelen hatalmi modell okoz.

 

Ivasov elismeri,

 

hogy léteznek külső veszélyek is, de ezeket nem tartja kritikusnak, mert „összességében biztosítva van a stratégiai stabilitás”, az „atomfegyverek megbízható ellenőrzés alatt állnak, a NATO-haderők nem gyarapodnak és nem is mutatnak fenyegető aktivitást”.

 

Oroszország puszta léte kérdőjeleződik meg

 

Az orosz-ukrán feszültség kapcsán úgy vélekedett, hogy az „mesterséges” jellegű, de egy ilyen nyílt háború megkérdőjelezheti „Oroszország puszta létezését” is, örökre halálos ellenséggé téve egymás szemében az oroszokat és az ukránokat, és hatalmas emberáldozattal járna.

 

„Az ország vezetése érti, hogy nem képes kivezetni az országot a rendszer válságából és egy olyan politika mellett döntött, amely az orosz államiság végét és az eredeti lakosság kiirtását jelentené”

 

állítja Ivasov. Felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hagyjon fel a „bűnös” politikával és a háború szításával, majd mondjon le. Az orosz lakosságot pedig arra szólította fel, hogy álljanak ellent az állami propagandának és lépjenek fel a háború ellen.

 

Putyin váltotta le anno, pedig a Nyugat nagy kritikusa volt

 

Mint a nemzetközi kapcsolatok egyik orosz felhatalmazottja 1996 és 2001 között számos alkalommal vett részt a Nyugattal közös tárgyalásokon, például a balkáni békéről szólókon. Számos publikációja jelent meg a NATO terjeszkedése okozta fenyegetés és a háborús leszerelés kapcsán. Többnyire véleménye egyáltalán nem vágott egybe a hivatalos orosz külpolitikai véleménnyel.

 

Putyin végül leváltotta, de azután is aktívan felszólalt a NATO keleti terjeszkedése ellen és bírálta a Nyugatot.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.