Nyitókép: Michele Tantussi/Pool via AP

 

Dánia tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államokkal egy új védelmi együttműködésről – jelentette be Mette Frederiksen miniszterelnök Koppenhágában csütörtökön sajtótájékoztatón, és azt is egyértelműen jelezte, hogy az ország nyitott amerikai katonák állomásoztatására is a területén.

 

Frederiksen úgy fogalmazott, hogy egy nagyobb amerikai jelenlét Dániában javíthatná Washington mozgásszabadságát az európai kontinensen.

 

 hirdetes_400x285  

A sajtótájékoztatón jelen lévő Morten Bodskov védelmi miniszter mindemellett hangsúlyozta, hogy nem amerikai támaszpontok kiépítéséről lenne szó, s atomfegyverek sem lesznek a skandináv ország területén. Hozzátette, az együttműködési megállapodás hasonlítana ahhoz, amilyet Norvégia kötött az Egyesült Államokkal 2021-ben.

 

A miniszterelnök azt is kiemelte, hogy már régóta fontolgatják az együttműködés elmélyítését. Mint mondta, minderre nem az ukrajnai válság elmérgesedése miatt kerül sor, bár az Ukrajna körül kialakult helyzet csak aláhúzza a fokozott együttműködés fontosságát Washingtonnal.

 

A dán védelmi minisztérium szerint a kétoldalú tárgyalások az elkövetkezendő hónapokban el is indulnak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.